A hétfő reggeli Bögre Klub vendége volt Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke, aki mesélt az ellenzék munkájáról Budapesten, ami enyhén szólva is elég gyenge. A Fidelitas több figyelemfelkeltő akciót is csinált a közelmúltban. Pénteken például Varju László irodája előtt „randalíroztak”, felhívták a figyelmet arra, amit a Momentum nevű lila ügynökpárt és a DK nevű szektapárt művel Újpesten. A korábbi polgármester több járdaszakasz felújítását is tervezte, ezek nem valósultak meg az új vezetés által, az elmúlt egy év eredménye csupán a DK iroda előtti szakasz lett. Tudtuk mi vár ezekre a városrészekre és ez beigazolódott – fogalmazott a politikus.
A Fidelitas elnöke a Bögre Klubban beszámolt arról is, hogy Erzsébetvárosban is tartottak egy ilyen akciót, akkor Czeglédy Csaba ügyével kapcsolatban. Egy tollat vittek Niedermüller Péternek, hogy legyen mivel leállítani a szerződéseket. Ennek oka az volt, hogy Czeglédynek bíróság elé kell állnia, illetve a kamara kimondta, nem lehet ügyvéd, mégis jövő évig még tízmillió forintot kellene neki kifizetni az adófizetők pénzéből.
Elvárnánk legalább egy bocsánatkérést
– közölte a Fidelitas elnöke, hozzátette, hogy bizonyos esetekben még akár a lemondásban is bíznának, de ez nem túl valószínű. Úgy fogalmazott, a Fidelitas feladatának tartja, hogy felhívja a figyelmet ezekre az esetekre, cselekvésre késztesse a vezetést, hiszen az utóbbi egy évben erősen romlott a közbiztonság és annak érzete is Budapesten.
Nem teszünk különbséget ellenzéki vagy kormánypárti polgár között. Mindenki véleménye fontos, hiszen az ott élő emberek szavazták meg őket, mégis sokszor kapunk olyan visszajelzést, hogy a saját szavazóik is fel vannak háborodva, hiszen nem azt kapták, ami meg lett nekik ígérve. Több közvélemény-kutatás szerint porlad az ellenzék. Tükröt tudunk tartani, az ellenzéki városvezetők felé
– mondta Illés Boglárka, majd azzal folytatta, hogy bár elég kevesen, de van egy kisebb réteg a fiatalok között, akiket érdekel a politika és a közügyek. Az elnök szerint a liberalizmus korszelleme, egyfajta tagadás kultúráját is magával hozza, éppen ezért kínálják a fiataloknak a Fidelitasban, hogy ha valaki érdeklődő akkor legyen lehetősége közelebb kerülni a politikai élethez és egy remek közösség tagja lehessen.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS