Samuel Alito, az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság bírája egy konzervatív bíráknak interneten rendezett konferencián beszélt arról, hogy úgy látja: veszély fenyeget hívő embereket a homoszexuálisok jogaiért, valamint az abortusz jogáért küzdő aktivisták és szervezetek részéről, valamint köztisztviselőket a koronavírus-járványra adott válaszaik miatt, ezáltal maga a lelkiismereti és szólásszabadság is fenyegetve van.
Samuel Alito nem kommentálta sem a november 3-án tartott választásokat, sem a Donald Trump amerikai elnök és jogászcsapatai választási eredményekre vonatkozó perkereseteit, amelynek ügyében várhatóan a szövetségi legfelsőbb bíróság dönt majd.
Sokak számára manapság a vallásszabadság nem nagy becsben tartandó szabadság
– jelentette ki a bíró. Hozzáfűzte, hogy nem egyszer vakbuzgóság ürügyén utasítják el, vagy tűrhetetlennek minősítik a vallásszabadságot, akár anélkül is, hogy bizonyíték lenne arra, hogy vallásos emberek bárkinek is ártottak volna.
A kérdés, amellyel ma szembe kell néznünk: vajon társadalmunk eléggé befogadó-e ahhoz, hogy eltűrje a nem népszerű vallási elveket valló embereket
– fogalmazott Alito. A bíró kifejtette: a szövetségi bíróság néhány döntése – köztük az, amely érvényben tartotta az azonos neműek házasságkötésére vonatkozó jogot –, türelmetlenséget szült azokkal szemben, akik abban hisznek, hogy házasság csakis férfi és nő között köthető.
Egészen a közelmúltig ez az amerikaiak elsöprő többségének felfogása volt. Ma bigottságnak tartják
– mondta Alito. Kitért annak a coloradói cukrásznak az esetére is, aki nem volt hajlandó esküvői tortát készíteni egy azonos nemű pár esküvőjére. A cukrászt beperelték, a helyi bíróság is a pert indító párnak adott igazat, a szövetségi alkotmánybíróság azonban a cukrásznak. Samuel Alito megjegyezte: a pert indító párnak szabadságában állt másik cukrászt felkeresni, mégis, híres és ismert személyiségek a megtámadott cukrász ellen foglaltak állást. Mintegy félórás beszédében Samuel Alito figyelmeztetett arra is, hogy nemcsak a lelkiismereti szabadságot, hanem a szólás szabadságát is növekvő mértékben fenyegeti veszély.
A legfelsőbb bíróság számára az egyik legnagyobb kihívást a szólásszabadság védelme jelenti majd. Jóllehet, ez – a szabadságjog – bizonyos körökben kiesik a kegyekből, nekünk mindent el kell követnünk, hogy ez a jog ne válhasson másodrendű alkotmányos joggá
– szögezte le a bíró. Hangsúlyozta ugyan, hogy álláspontja nem a koronavírus-járvány miatti szigorú intézkedésekre, esetenként lezárásokra vonatkozik, de ezeket a döntéseket elnyomó jellegűeknek minősítette.
A világjárvány az egyéni szabadságjogok korábban elképzelhetetlen mértékű korlátozását hozta. A Covid-válság egyfajta alkotmányos tesztként szolgált, és olyan zavarba ejtő folyamatokra világított rá, amelyek már a járvány kitörése előtt is nyilvánvalóak voltak
– fogalmazott. A szövetségi bíró hangot adott azon aggodalmának is, hogy a törvényhozók átalakíthatják a szövetségi legfelsőbb bíróság struktúráját, és hogy az egyetemek jogi karainak egy részében szerinte ellenségesek a jobbközép nézeteket valló jogászokkal, illetve hallgatókkal szemben. A Politico beszámolt arról, hogy a virtuális konferencia után több jogász a Twitteren azzal vádolta meg Samunel Alitót, hogy politikai tartalmú beszédet mondott, amelynek egy része arról is szólt, hogy egyes törvényhozók átpolitizáltnak nevezik a szövetségi bíróságot.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS