Lengyelország és Magyarország az Európai Unió német soros elnökségének új javaslataira vár az uniós költségvetési csomag kapcsán – jelentette ki Piotr Müller lengyel kormányszóvivő hétfőn, Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki miniszterelnök varsói egyeztetése után.
A másfél órán át tartó egyeztetést követően Müller a két kormányfő múlt heti budapesti közös nyilatkozatára utalva közölte, a lengyel és a magyar álláspont világos. A szóvivő szerint az uniós költségvetés kapcsán lehetséges az új megállapodás, ennek viszont összhangban kell lennie az uniós alapszerződéssel, a júliusi EU-csúcs záró következtetéseivel. A budapesti nyilatkozatban Orbán Viktor és Matesusz Morawiecki kilátásba helyezte, hogy szükség esetén kész megvétózni a költségvetési csomagot. Újságírói kérdésre válaszolva Müller azon meggyőződésének adott hangot, hogy az uniós partnerek érdekeltek a költségvetési csomag gyors elfogadásában, ezért készek lesznek majd lemondani minden, a költségvetési eljárással össze nem függő elemről, amilyen – mint a szóvivő mondta – a jelenleg javasolt feltételrendszer. Egy jogszerű mechanizmust kellene bevezetni, pontosítva a költségvetéshez fűződő kérdésköröket, például a pénzügyi eszközök törvényes kiadásának ellenőrzése, az esetleges korrupció tekintetében – fejtette ki Müller. Az így felfogott javaslatokat Lengyelország támogatná – erősítette meg a szóvivő. Mateusz Morawiecki kormányfő korábban hasonló értelemben nyilatkozott.
Azon kérdésre válaszolva, a lengyel-magyar vétó kapcsán alakul-e valamiféle szélesebb tagállami koalíció, Müller aláhúzta, az alapszerződésből eredő vétójog alkalmazásához nincs szükség arra, hogy több ország is vétózzon. Hozzáfűzte, Varsó próbálja meggyőzni uniós partnereit arról, hogy a jogállamiság önkényes értékelése minden tagállamra veszélyes, és a jövőben lényegében az EU dezintegrációjához vezethet. Az erős, de az alapszerződésekben rögzített hatáskörre korlátozódó EU-nak vagyunk hívei – húzta alá a szóvivő. Bejelentette, a költségvetési csomagról Morawiecki kedden videokonferencia formájában az Európai Tanács elnökével, Charles Michellel, valamint egyes uniós tagállamok miniszterelnökeivel egyeztet.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS