Magyarország az Európai Unió és az Egyesült Államok szoros együttműködésében érdekelt, és fontosnak tartja, hogy az a kölcsönös tiszteleten alapuljon – jelentette ki Szijjártó Péter az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácsülését követően hétfőn Brüsszelben. A külügyminiszter a Külügyi Tanács által hétfőn elfogadott és kedden érvénybe lépő, az emberi jogi jogsértéseket szankcionáló jogszabállyal összefüggésben pedig kiemelte, hogy az emberi jogok közé tartoznak a nemzeti kisebbségek jogai is. Az unióhoz csatlakozni kívánó Ukrajnában viszont továbbra is a kormányzati politika szintjén van a magyar közösség megfélemlítése és a kárpátaljai magyar közösség jogainak folyamatos megértése.
Természetesen készen állunk arra, hogy az amerikaiak által megválasztott elnökkel, illetve adminisztrációval mindent megtegyünk annak érdekében, hogy mind az Európai Unió és az Egyesült Államok, mind Magyarország és az Egyesült Államok közötti együttműködést a lehető legjobban alakítsuk
– mondta magyar újságíróknak a külgazdasági és külügyminiszter, majd leszögezte, hogy Magyarország fontosnak tekinti az Egyesült Államokkal való gazdasági, illetve befektetési és beruházási együttműködést.
Tekintettel arra, hogy a világ keleti felén szoros, versenyképes, exportorientált szabadkereskedelmi térség jött létre, jó lenne, ha a kereskedelmi akadályok egy részét Nyugaton is le lehetne bontani
– emelte ki.
Magyarország azt szeretné, ha egymással szemben tisztességes megközelítésen alapuló, a gazdasági és kereskedelmi együttműködést elmélyítő szándék uralkodna
– tette hozzá Szijjártó Péter.
A külügyminiszteri tanácskozás részleteit ismertetve, a Külügyi Tanács által hétfőn elfogadott és kedden érvénybe lépő, az emberi jogi jogsértéseket szankcionáló jogszabállyal összefüggésben kiemelte:
az emberi jogok közé tartoznak a nemzeti kisebbségek jogai is.
Kijelentette: Ukrajnában továbbra is a kormányzati politika szintjén van a magyar közösség megfélemlítése és a kárpátaljai magyar közösség jogainak folyamatos megértése.
Ne csak akkor legyünk érzékenyek az emberi jogokra, ha azok többezer kilométerre sérülnek, hanem akkor is, amikor a szomszédságunkban, egy állítólag az Európai Unióba igyekvő ország ily módon tartja támadás alatt az uniós tagországhoz tartozó közösséget
– fogalmazott.
Gratulált az erdélyi magyaroknak
A romániai parlamenti választással összefüggésben a miniszter gratulált az erdélyi és székelyföldi magyaroknak az elért eredményhez, ugyanis – mint kiemelte – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) magabiztosan jutott a parlamenti küszöb fölé, és ennek köszönhetően erős képviselete lesz a magyaroknak Bukarestben.
Az erős bukaresti magyar képviselet hozzá fog járulni ahhoz, hogy Magyarország és Románia kapcsolata jó irányba induljon el. Magyarország kész a kölcsönös tisztelet talaján együttműködni a leendő román kormánnyal
– közölte.
Ponta az MSZP szekerét tolta
Victor Ponta vádjaira reagálva, amelyek szerint a magyar külgazdasági és külügyminiszter beavatkozott volna a romániai választási kampányba, Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a volt román miniszterelnök 2013-ban, a magyar parlamenti választásokat megelőzően az MSZP nagygyűlésén mintegy tízezer ember előtt beszélt.
Török próbafúrások
A Földközi-tenger keleti medencéjében végzett, szénhidrogének után kutató, jogellenesnek tartott török próbafúrások okozta konfliktussal összefüggésben azt mondta, Magyarország a tárgyalás pártján áll. Magyarország azt szeretné, hogy a több szervezetben is egyaránt tagsággal bíró szövetségesek megtalálják egymással a közös hangot, és kulturált tárgyalásokon tudják rendezni a konfliktust, mégpedig mindhárom érintett ország megelégedése szerint.
Ehhez Magyarország felajánlja a segítségét, amit kedden, az Ankarában tervezett tárgyalások alkalmával Magyarország meg is erősít
– tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS