Az amerikai spekulánshoz köthető szervezetek rendszeresen adnak tanácsokat és írnak jelentéseket az Európai Unió intézményeinek, most is ez történik. Alig jött ki az Európai Unió új döntése az emberi jogok védelméről, Soros Györgyhöz köthető szervezetek hada árasztotta el a Bizottságot különböző ajánlásokkal, arra vonatkozóan, hogy mivel és hogyan egészítsék ki a döntést.
Több Soros Györgyhöz köthető szervezet érezte magáénak a feladatot, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg az Európai Unió új emberi jogi visszaélések ellen hozott döntése kapcsán.
Új szankciók
Az EU hétfőn új szankciókat fogadott el, hogy az emberiség ellenes bűncselekmények, a tömeggyilkosságok a kínzások és hasonló emberi jogi kihágások ellen tudjon eredményesebben fellépni. Lehetővé tenné, hogy meggátoljanak minden kifizetést a listán megjelölt természetes és jogi személyeknek, akik kihágást követtek el.
Akcióban a Soros-szervezetek
Az Open Society-t,a Transparency Internationalt és a Global Witness-t is magában foglaló 15 szervezet által összeállított javaslat a korrupt állami szereplőkre is kiterjesztené a szabályozást, hogy csökkentsék az általuk elkövetett “mocskos ügyletek” számát. “A korrupció erősíti a kleptokraták és emberi jogi kihágásokat elkövetők pénzügyi és politikai hatalmát, és így elvonja a támogatásokat az emberektől”, fogalmazott a felhívás.
Rendszeresen adnak tanácsot uniós intézményeknek
Az amerikai spekulánshoz köthető szervezetek rendszeresen adnak tanácsokat és írnak jelentéseket az Európai Unió intézményeinek, de maga Soros György is rendszeresen teszi közzé gondolatait Európáról. Novemberben például nyílt támadást indított Lengyelország és Magyarország ellen és felszólította Európát , hogy büntessék meg a két tagállamot. Pár héttel később pedig a költségvetési vétó kapcsán az örökkötvény-tervét is felelevenítette.
Forrás: V4Agency; Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS