Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője friss videójában kiemelte, hogy az uniós tárgyalások ugyan még zajlanak, de már most látni, hogy a balliberális többségű Európai Parlament szinte mindent elveszíthet, amit november elején beleírt a „jogállamisági mechanizmusnak” nevezett törvénytervezetbe, Magyarország és Lengyelország pedig elérte a tárgyalásokon azt, amit szeretett volna.
Komoly áttörést értek el a magyarok és a lengyelek, a tárgyalások jelen állása szerint már abba is belementek a német soros elnökség részéről, hogy gyakorlatilag két évre felfüggesztenék a jogállamisági mechanizmust
– értékelt Deák Dániel. A szakértő hozzátette, hogy a tárgyalások ugyan még folynak, de mivel a németekkel megállapodott a magyar és lengyel kormány, a labda innentől már a hollandok, illetve az Európai Parlament asztalán pattog.
Fotó: hirado.hu
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS