Egy vizsgálat az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) bizonyítékát találta egy Milánó környékéről származó négyéves kisfiú 2019. december elejéről származó mintájában, amely három hónappal korábbi annál, hogy az első koronavírusos esetet azonosították volna Olaszországban.
Kanadai és olasz tudósok 2019 szeptembere és 2020 februárja között harminckilenc pácienstől vett garatmintát elemeztek. Egy négyéves kisfiú mintája pozitívnak mutatkozott. A fiú korábban nem utazott sehova az információk szerint – áll az amerikai járványügyi központ (CDC) által közölt tanulmányban. A fiú köhögött és náthás volt 2019. november 12-én. Mintát december 5-én, két héttel a tünetek jelentkezése után vettek tőle, hogy megállapítsák, kanyarója van-e. Ezen információk és más bizonyítékok alapján 2019 késő őszére helyezhető át a SARS-CoV-2 európai terjedésének kezdete – írják a kutatók. A felfedezés epidemiológiai szempontból nagyon fontos, mivel bővíti a szakértők tudását a fertőzés útjáról és időbeli terjedéséről. Hosszútávon a SARS-CoV-2 észrevétlen észak-olaszországi terjedése, ha csak részben is, de magyarázatot adhat a koronavírus gyors terjedésére és pusztító hatására Lombardiában.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/C. J. Gunther
Facebook
Twitter
YouTube
RSS