Egy bírósági ítélet szerint megtarthatja a hollandiai Stedelejk Múzeum Vaszilij Kandinszkij (1866–1944) orosz avantgárd festő Kép házakkal című festményét, amelyet Hollandia náci megszállása idején adott el jóval áron alul a Lewenstein házaspár, a képet visszakövetelő örökösök szerint kényszer hatására.
Az örökösök azután fordultak bírósághoz, hogy a holland restitúciós állami bizottság 2018-ban elutasította igényüket a festményre, amelyet 1940 októberében árverésen vásárolt meg potom áron a modern és kortárs művészeteknek szentelt múzeum: a becsült 2-3 ezer gulden helyett 160 guldenért akkori árakon. A bizottság arra hivatkozott, hogy a varrógépgyáros házaspár önszántából kínálta fel eladásra a festményt, részben rossz anyagi helyzete miatt, amelybe már a német megszállás előtt került. Az örökösök szerint ugyanakkor egyértelműen rabolt műalkotásról van szó, mivel az 1909-ben keletkezett festményt a náci rezsim nyomása alatt, kényszerűségből adták el valódi értékének kis töredékéért zsidó tulajdonosai. Egy állami vizsgálóbizottság alig néhány nappal ezelőtt állapított meg jelentős hiányosságokat a holland restitúciós gyakorlatban, egyebek közt azt, hogy az igények elbírálásánál figyelembe veszik az érintett múzeum érdekeit is. Az örökösök ügyvédje szerint a bíróság határozata rossz üzenetet küld, és ha így marad, az azt jelenti, hogy Hollandiában gyakorlatilag nem létezik restitúciós politika, és rablásból származó, jelentős műalkotások maradhatnak örökre visszaadatlanok.
Forrás: MTI; Fotó: wassilykandinsky.net
Facebook
Twitter
YouTube
RSS