Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén megerősítette az állam- és kormányfők korábbi döntését és hozzájárult a hét év alatt 1800 milliárd eurót jelentő uniós költségvetés és helyreállítási alap elfogadásához. Ezzel Magyarország történelmi sikert ért el.
A testület brüsszeli plenáris ülésén 548 szavazattal, 81 ellenszavazat és 66 tartózkodás mellett elfogadott költségvetés tételei között a korábbi évekhez képest jelentős többletforrás áll majd rendelkezésre egyebek mellett az egészségügyi, a kutatást támogató Horizon és az Erasmus oktatási programokra, továbbá jelentős összegek fordíthatók majd a jövőbeli esetleges igények és válságok kezelésére, illetve a legfontosabb programok kiegészítésére. Deutsch Tamás és Győri Enikő fideszes európai parlamenti képviselők szerint ezzel történelmi sikert ért el Magyarország.
Deutsch Tamás kiemelte: győzött Magyarország, győzött a lengyel-magyar együttműködés, és győzelmet aratott egész Európa. Az Európai Tanács múlt heti csúcsértekezletén született megállapodásnak és a keretköltségvetést megerősítő európai parlamenti döntésnek köszönhetően Magyarország megvédte a magyaroknak járó európai uniós pénzügyi forrásokat. A megállapodás emellett megerősítette azt is, hogy semmilyen politikai feltételt nem lehet fűzni a magyaroknak uniós szerződések alapján járó finanszírozás kiosztásához és felhasználásához. A Fidesz EP-képviselője elmondta: a megállapodással megvédtük Magyarország szuverenitását.
Jogát arra, hogy minden olyan kérdésben, amely nemzeti hatáskörbe tartozik, saját maga dönthessen. Nem lehet egyetlenegy olyan ideológiai, vagy politikai kérdés sem, amelyben bárki ránk erőltetheti az akaratát. Saját sorsunkról magunk dönthetünk. A bevándorlás kérdésében, hogy kikkel akarunk együtt élni, vagy akár a családügyre vonatkozó jogi szabályozást illetően
– írja a Fidesz európai ügyekkel foglalkozó portálja. Deutsch Tamás megerősítette: a megállapodással Magyarország megvédte a magyarok becsületét is, ugyanis nem lehet semmilyen új jogi norma alapján vádaskodni minden alap nélkül. Nem lehet, hogy a baloldal által megfogalmazott politikai vádaskodás visszaköszönjön az uniós intézményekben. A Fidesz európai parlamenti delegációvezetője hozzátette: a magyarországi baloldal a költségvetési tárgyalások folyamán minden energiáját mozgósítva azon dolgozott, miként tud ártani Magyarországnak. Azon dolgozott, hogy elvegye, csökkentse a támogatásokat, hogy Magyarország kárán önmaga számára politikai előnyt szerezzen a 2022-es magyar parlamenti választásokat megelőzően. Deutsch hangsúlyozta: a megállapodás megóvta az Európai Unió egységét azáltal, hogy az unió jövőjét meghatározó kérdésekben továbbra is csak egyhangúsággal lehet döntést hozni. A megállapodás megerősítésével Közép-Európa a fontos megoldások kialakításában meghatározó befolyásra tett szert.
Győri Enikő EP-képviselő a szavazás után elmondta: Európa polgárai az unió többéves pénzügyi keretéről és a helyreállítási alapról született történelmi egyezség nyertesei. Az 1,8 milliárd eurós összeggel komoly beruházási lendületet adhatunk, ami segítség a tagállamoknak a jelenlegi egészségügyi és gazdasági válság leküzdésében. Az eszköznek kulcsfontosságú szerep jut gazdaságaink átalakításában: a kis- és középvállalkozások és az európai ipar felkarolásában, a munkahelyteremtésben és a családok segítésében.
A megállapodás nemcsak a gazdasági értéke miatt kiemelkedő. Megmutatta, hogy a tagállamok egyenlők. Bizonyíték arra, hogy még ha más véleményen vagyunk is, végül mindig egyezségre tudunk jutni. Joggal ünnepelhetünk
– mondta a képviselő. Az Európai Parlament is elégedett lehetne, hiszen végül 16 milliárd eurót harcolt ki az állampolgároknak olyan programok támogatására, mint az Erasmus, vagy a kutatási és fejlesztési projektek. Sikerült megőrizni az Európai Unió egységét és az európai szolidaritást, hiszen a támogatás végre eljuthat azokba a tagállamokba, ahol a leginkább szükség van rá. Az EP négy frakciója által előterjesztett, a múlt heti ET ülésről szóló határozatáról kifejtette: szomorú, hogy az eredményeket, az elért sikert és az európai egység megélését egyesek egy rosszízű határozattal próbálják kisebbíteni. Európa érdekeivel ellentétes a szerződések és az Európai Tanács szerepének és döntésének figyelmen kívül hagyása, amely sérti az intézményi egyensúlyt és aláássa a tisztességes együttműködés elvét. Súlyos hiba ezt az alkalmat is az uniós intézmények közötti harc szolgálatába állítani.
Forrás: MTI, fidesz-eu.hu; Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS