Felsőoktatási intézményként működik majd a megújuló Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) tizenhárom éve üresen álló épülete Lipótmezőn – közölte a pénzügyminiszter csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Varga Mihály, Budapest II. és III. kerületének országgyűlési képviselője ismertette: a kormány arról döntött, hogy a 41 hektáros területen álló harminckilencezer négyzetméteres épületnek hosszú távon oktatási célokat kell szolgálnia.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbízást kapott, hogy készítse elő a Közép-európai Oktatási Alapítvány létrehozását és működését. A cél, hogy közép-európai és Kárpát-medencei méretekben létrehozzanak olyan intézményt, amely diplomáciai, gazdasági képzést nyújt az ide érkező diákoknak, méltó és reprezentatív körülmények között
– emelte ki.
Azt mondta, az OPNI-t 2007-ben a Gyurcsány-kormány szüntette meg, és ezzel óriási értéket vert szét: a 139 éves intézményben kilencszáz ember dolgozott, és körülbelül nyolcszázötven fekvőbetegággyal működött. Hozzátette: a bezárás szakmailag előkészítetlen lépés volt, hajléktalanná lett betegek lepték el az utcát, sokan öngyilkosok lettek, és mivel senki nem gondoskodott az iratokról, nem maradtak meg a szakdokumentumok, kórtörténetek és az a tudományos érték, amely 139 év alatt gyűlt össze.
A pénzügyminiszter beszélt arról is, hogy a kormány folyamatosan figyeli a koronavírus-járvány gazdasági hatásait, és ha kell, meghozza a szükséges intézkedéseket.
A magyar gazdaság 2020 márciusában jobb helyzetben volt, mint 2008-ban, ezért a járvány gazdasági következményei miatt nem kellett külső segítséget kérni, a magyar államháztartás maga tudta átcsoportosítani a forrásokat a védekezésre
– mondta Varga Mihály.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS