A kormány úgy döntött, hogy szentestére, azaz december 24-éről 25-ére virradó éjjelre felfüggeszti a kijárási tilalmat – jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
Döntött az kormány a karácsonyra vonatkozó szabályokról, ennek értelmében december 24. estéjétől december 25-én reggelig felfüggesztik a kijárási tilalmat Magyarországon – jelentette be hétfőn Kiss Róbert alezredes, az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. Elmondta, hogy maximum tíz fős családi rendezvények tarthatók, a tizennégy éven aluli gyermekek nem számítanak bele ebbe a tíz főbe.
A kormány arról is döntött, hogy hétfő éjféltől, azaz december 22-én 0 órától megtiltja az Egyesült Királyságból érkező személyforgalmú repülőgépek leszállását, beleértve az üzleti célú magánrepülőgépekét is. A teherforgalom zavartalanul zajlik
– tette hozzá.
Büntetik a szabályszegőket
Kiss Róbert beszámolt arról is, hogy a hétvégén a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 770 ember ellen intézkedtek, közülük 700-zal szemben azért, mert a tízezer lakosúnál nagyobb településeken megszegték a maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet. Elmondta azt is, hogy egy üzletet zárattak be hét napra: december 18-án egy tiszadobi gazdaboltban – többszöri ellenőrzés során – a tulajdonos egyik alkalommal sem viselte a maszkot. A jogszabály hatálybalépése óta 101 létesítményt, üzletet, szolgáltatóegységet zártak már be a rendőrök ideiglenesen. A hétvégén 1400 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási és a közterületi magatartási szabályok megsértése miatt. A november 4-én hatályba lépett kijárási korlátozás és a november 11-étől érvénybe lépett kijárási tilalom ellenőrzése óta 15 436 esetben intézkedtek.
Több, mint hétezren vannak kórházban
Az országos tiszti főorvos közölte, hogy a járvány platófázisba érkezett, és némi csökkenés is tapasztalható.
Az aktív fertőzöttek száma is csökken
– hangsúlyozta Müller Cecília.
Arról is szólt, hogy jelenleg több, mint hétezer koronavírusos betegek kezelnek kórházban, közülük ötszáztizenheten vannak lélegeztetőgépen. Azt is hangsúlyozta, hogy az idősek eshetnek a járvány áldozatául, hiszen az elmúlt nap során elhunyt egy huszonhárom éves ember is, akinek a fertőzésen kívül számos súlyos betegsége is volt.
Magyarország felkészült a koronavírus elleni oltóanyag beadására, minden tárgyi feltétel adott a vakcina kezelésére, tárolására
– jelentette be az országos tisztifőorvos.
Napokon belül kezdődhet az egészségügyi dolgozók oltása
Müller Cecília azt is elmondta, hogy az Európai Gyógyszerügynökség várhatóan engedélyezi és elérhetővé teszi a vakcinát az Európai Unió országainak mai ülésén. Ha ez megtörténik, néhány nap múlva megkezdik az egészségügyi dolgozók oltását. Az első szállítmányban jelképes, közel 5 000 ember oltására elég mennyiség érkezik, ezt követően még az idén várnak újabb vakcinamennyiséget, a későbbiekben pedig folyamatos beszállítással számolnak – mondta az országos tiszti főorvos. Hozzátette: ha az egészségügyi dolgozók igényeit kielégítették, tovább haladnak az oltási tervnek megfelelően. Először a Dél-pesti Centrumkórházban, később 25 telephelyen adják be az oltást. Müller Cecília szólt arról is: a jelenlegi kutatások szerint a kifejlesztett oltóanyagok hatékonyak az új vírusvariánsok ellen is.
Az egészségügyi dolgozók, ahogyan mindenki más is, az úgynevezett alkalmazási előirat ismeretében dönthetnek arról, kérik-e a vakcinát. Ez az oltásról szóló információk mellett tartalmazza például az ellenjavallatokat is
– húzta alá. Reményét fejezte ki, hogy az egészségügyi dolgozók élnek a lehetőséggel,
hiszen egy hatékony és biztonságos vakcina fog rendelkezésre állni.
Az oltást meg kell ismételni
Az oltást három hét után meg kell ismételni, ezt követően körülbelül egy hét múlva alakul ki a teljes védettség a jelenlegi tudás szerint. Második körben az idősotthonokban dolgozók és az ott élők kaphatnak a vakcinából, szintén önkéntes alapon. Az idős embereket helyben oltóteamek oltják majd be, nem fogják szállítani őket.
Az új koronavírus-változat gyorsabban terjed
A Dél-Angliában megjelent koronavírus-változatról szólva Müller Cecília kifejtette: Magyarországon virológusok még nem detektálták azt. Annyit tudnak róla, hogy gyorsabban terjed a már ismert koronavírusnál, elsősorban fiatalokat fertőz meg. Az oltásról szólva a szakember elmondta, hogy hatvan százalékos átoltottság elérése után jelentősen lassítható a járvány.
Forrás: MTI-PS; Fotó: kormany.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS