Az új koronavírus elleni óvintézkedések közepette mondta el hagyományos Úrangyala imáját szombaton Ferenc pápa, aki a megbocsátás fontosságát sürgette, és a hitükért üldözött keresztényekért imádkozott.
Imádkozzunk ma azokért, akiket azért üldöznek, mert Jézusban hisznek. Nagyon boldogtalanok
– mondta. A koronavírus-világjárvány miatt a pápa nem a Szent Péter téren, zarándokok ezrei előtt mondta el imáját, mint korábban, hanem a vatikáni palota könyvtárában. Az ima azon a napon hangzott el, amikor a katolikusok Szent Istvánra, az első keresztény vértanúra emlékeznek, aki a hagyomány szerint istenkáromlással vádoltak meg, és Jeruzsálem kapujánál halálra köveztek.
A mai hívőknek azokért is imádkozniuk kell, akik hibáztak, nem pedig rosszat mondani róluk
– fogalmazott a 84 éves egyházfő.
Olaszországban szigorú, országos kijárási korlátozások vannak érvényben a karácsonyi ünnepek alatt január elejéig, négy nap – december 28., 29., 30., valamint január 4. – kivételével. Pénteken a pápa nem a pápai palota lodzsájáról, hanem az úgynevezett áldási teremben mondta el karácsonyi üzenetet és Urbi et Orbi (a városnak és a világnak) áldását. A csütörtök esti szentmisét is csak mintegy 200 résztvevő előtt pontifikálta a Szent Péter-bazilikában.
Forrás/fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS