Az újévben is igényelhető a családvédelmi akciótervben meghirdetett babaváró támogatás. Azoknak a házaspároknak, akik családot terveznek alapítani, gyermekeket szeretnének, remek lehetőség a babaváró támogatás arra, hogy akár tízmillió forinttal növeljék az anyagi mozgásterüket. Ha megszületnek a gyermekek, akkor ezt az összeget részben vagy egészben nem kell visszafizetni. A kölcsönt vér szerinti és örökbefogadott gyermekek után is lehet igényelni – közölte Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken az MTI-vel.
A támogatást 2019. július elseje óta több mint százharmincezren igényelték, és a már folyósított babaváró támogatások összege meghaladta az ezermilliárd forintot. Az eddig felvett babaváró támogatás átlagosan 9,7 millió forintos segítséget jelent a családoknak. A babaváró támogatás maximum tízmillió forint összegű kamatmentes, szabad felhasználású kölcsön, amelyet 2022. december 31-ig igényelhetnek a házaspárok. A törlesztő részlet legfeljebb havi ötvenezer forint, a futamidő öt-húsz év. Ha a kölcsön igénylésétől számítva öt éven belül megszületik az első gyermek, a kölcsön továbbra is – immár a teljes futamidő alatt – kamatmentesen törleszthető, a törlesztést pedig három évre felfüggesztik. A második gyermek születésénél újabb három évig nem kell törleszteni, és a fennálló tartozás harminc százalékát is elengedik, a harmadik gyermeknél pedig a teljes fennmaradó összeget átvállalja az állam.
A támogatás önerőként is beszámíttatható, ha új lakásba költözne a család és ehhez jelzáloghitelt vesz fel, valamint hitelkiváltásra is felhasználható. A veszélyhelyzet lejártát követő harmincadik napig a kormány meghosszabbítja a lejáró ügyintézési határidőket annak érdekében, hogy az igénylők ne essenek el a támogatási lehetőségtől, illetve a támogatásokat már felvettek esetében ne keletkezzen a határidő-túllépés miatt mulasztás. Meghatalmazással, párok esetében egy ember is elintézheti a támogatás igénylését, szerződéskötést. A társadalombiztosítási jogviszony megszakadása sem eredményezi automatikusan harminc napon túl a korábban szerzett tb-jogviszonyok beszámíthatóságának elvesztését, ha a veszélyhelyzet alatt veszítette el valaki a munkahelyét – olvasható családokért felelős tárca nélküli miniszter közleményében.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS