Randalírozások voltak Bécs jelentős részben bevándorlók lakta negyedében szilveszter éjszakáján, a rongálók közül többen Allah akbar kiáltások közepette petárdákkal dobálták meg a rendőröket is. Az APA osztrák hírügynökség szombati jelentése szerint Karl Nehammer belügyminiszter azt hangoztatta, hogy nem tűrik el az ilyen cselekedeteket a párhuzamos társadalmakhoz tartozók részéről.
A Favoriten negyedben, a Reumann téren randalírozók amellett, hogy pirotechnikai eszközökkel számos kárt okoztak, a jelentések szerint felgyújtottak egy rendőrautót, gyúlékony folyadékkal öntöttek le egy fenyőfát, és a közbelépő rendőröket is égő pirotechnikai eszközökkel dobálták meg. A rendőrség kilenc embert állított elő, közöttük szír, osztrák, iraki fiatalokat. Egy huszonegy éves szír férfit, aki szemetesedénnyel akart betörni egy ékszerüzletbe, előzetes letartóztatásba helyeztek. Karl Nehammer belügyminiszter közleményében azt írta:
Az ilyen cselekményeket nem tűrjük el, a történtek mélyen antidemokratikus és minden szolidaritást nélkülöző magatartás jelei. Mindenkinek, aki nem tud azonosulni társadalmi értékeinkkel, és megpróbálja azokat megbolygatni, jogi következményekkel kell számolnia.
Susanne Raab, az integrációs ügyekért felelős tárca nélküli miniszter az APA-nak kijelentette, hogy mélyen megrázták a Favoriten negyedben szilveszter éjjel készült felvételek, amelyek ismételten a párhuzamos társadalmak veszélyéről tanúskodnak. A néppárti belügyminiszter azt is közölte: a bécsi rendőrség széles körű nyomozást indít az ügyben. Gerhard Pürstl bécsi rendőrfőnök ehhez kapcsolódva hangoztatta, hogy máris egyenruhás különleges egységek és civilruhás nyomozók járőröznek és végeznek ellenőrzéseket a városnegyedben. Pürstl várhatóan hamarosan a bécsi városvezetéssel is megvitatja a bevándorlók beilleszkedésével kapcsolatos biztonsági helyzetet és a rendőrség erre vonatkozó politikáját. Nehammer és Raab köszönetet mondott a rendőrségnek a fellépéséért.
Favoritenben már augusztusban összetűzések voltak kurd nacionalista tüntetők és török bevándorlók között, ami miatt feszültté váltak a török-osztrák kapcsolatok. Sebastian Kurz osztrák kancellár viszály szításával vádolta meg Ankarát. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) a most történtek miatt bírálta Michael Ludwig szociáldemokrata polgármestert, aki szerinte kudarcot vallott az integráció megvalósításában. Dominik Nepp, a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) képviselő volt bécsi alpolgármester kijelentette: megdöbbentette az iszlamiszta bűnöző migráns csőcselék, és 2020 júniusa, a zavargások kezdete óta tanúsított tétlenséggel vádolta meg a belügyminisztert. Norbert Hofer, az FPÖ vezetője a rendzavarók kitoloncolását követelte, az osztrák állampolgársággal rendelkezőktől pedig az okozott károk megtérítését.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Ronald Zak
Facebook
Twitter
YouTube
RSS