Legkevesebb három embert megölt egy fegyveres Chicagóban; kiderült, hogy az elkövetőt fegyver és kábítószer birtoklása, lopás és családon belüli erőszak miatt is letartóztatták már – olvasható a külföldi sajtó tájékoztatása szerint.
Három embert megölt, négyet életveszélyesen megsebesített egy 32 éves férfi Chicagóban – írta meg a 24.hu az ABC News híre alapján. A portálon hozzátették: az elkövető Jason Nightengale, aki négy óra alatt több helyen is lövöldözött, mielőtt a rendőrök tűzharcban agyonlőtték. A portál megírta, hogy a támadó először egy autójában ülő 30 éves férfira lőtt rá; a Chicagói Egyetem hallgatója a helyszínen belehalt sérüléseibe. A beszámolóban az is olvasható, hogy ezt követően egy biztonsági őrre, valamint egy 77 éves nőre lőtt; előbbi életét vesztette, utóbbi állapota kritikus. A támadó később egy 20 éves férfira, és egy 81 éves nőre célzott; a fiatal életét vesztette a támadásban, a nyugdíjas pedig életveszélyes állapotban van. Az elkövető nem sokkal ezután egy 15 éves lányt is meglőtt; neki szintén válságos az állapota – írja a 24.hu összefoglalója.
A hírek szerint a férfi ezt követően autóba szállt és Evanston településig vezetett, itt szintén életveszélyesen megsebesített egy nőt. A rendőrök ezt követően tudták lelőni a férfit. Nightengale-t évek óta több bűncselekmény miatt is letartóztatták már a rendőrök, többek között fegyver és kábítószer birtoklása, lopás és családon belüli erőszak miatt is. A Youtube-ra feltöltött videóban a támadó látható, ahogyan fegyverrel a kezében ül az autójában:
A támadásról szóló összefoglaló hírek az alábbi híradórészletből is kiderülnek:
Forrás: 24.hu, ABC News, Mandiner; Kiemelt kép: MTI/AP/Chicago Sun-Times/Ashlee Rezin Garcia
Facebook
Twitter
YouTube
RSS