A DVTK jelenleg az utolsó helyen tanyázik a labdarúgó NB1-ben, azonban a klub nem adja fel a harcot az első osztályért. Az új tulajdonos mellett új vezetőedző és több friss igazolás is érkezett a klubhoz, valamint számítani lehet még a már bejelentett öt horvát labdarúgón kívül több névre. A klub jövő hétfőn sajtótájékoztatót tart, de addig is érdemes megismerkedni a rengeteg változással és új nevekkel.
Óriási mozgolódást észlelhetünk a DVTK labdarúgó szakosztályán belül, hiszen a tulajdonosváltás mellett új edző érkezett és több új játékos is. A diósgyőri vezetés mindent a horvát szakértelmemre tett fel, és déli szomszédaink segítségével szeretnének bent maradni a magyar első osztályban – írja a dvtk.hu.
Nem sikerült sok infót kihúzni a miskolci lokálpatrióta Világi Péterből, aki a DVTK kommunikációs igazgatójaként tevékenykedik, rengeteg, sportújságírásban eltöltött évet követően. Azt azért sikerült megtudni, hogy az új edzővel az élen hétfőn sajtótájékoztatót tartanak, ahol rengeteg mindenre fény derül, a klub pedig jelen pillanatban a horvát szakértelemben bízik a labdarúgás kapcsán. Összesen már öt labdarúgó bejelentését is olvashattuk, hiszen ma fény derült arra, hogy az eszéki jobbhátvéd, Alen Grgic is csatlakozik a klubhoz. Korábban már több nevet is lehetett hallani, de a biztos érkezők névsora jelen pillanatban így áll: Goran Milovic, Artur Pikk, Diego Zivulic, valamint kölcsönbe érkezik Alen Grgic és Marko Malenica.
Az öt új igazolással és Zoran Zekic vezetőedzővel teljesen nyilvánvaló, hogy az eszéki futballban és a horvát szakértelemben bízik a Diósgyőr új és friss tulajdonosgárdája, de az első megszólalásból az is kiderül, hogy nemcsak a déli szomszédok felé nyitottak, hanem Szlovákiával is kiváló kapcsolatot kívánnak folytatni.
Új tulajdonos a 110 éves, legnagyobb és legnépszerűbb vidéki sportklub, a DVTK élén. Aláírásra került a BORSODI SPORT Holding Kft., valamint az Arago Befektetési Holding Zrt. által a klub többségi üzletrészét tulajdonló Borsodsport Invest Kft. 100 százalékának megvásárlására vonatkozó adásvételi szerződés
– jelentette be a klub. „A DVTK mindig is nagy hagyományokkal és szurkolótáborral rendelkezett, de az elmúlt 10 évben a klub – az előző tulajdonosi körének is köszönhetően – újra visszakerült a magyar sport térképére – nyilatkozta Dr. Magyar Mátyás, a BORSODI SPORT Holding Kft. ügyvezetője és a Fájdalom Ambulancia magánorvosi központ vezető szakorvosa.
A klubot irányító menedzsment kiváló munkájának köszönhetően a DVTK hatalmas fejlődésen ment keresztül. Stabil gazdasági alapokon álló regionális szervezetté, valamint olyan sport branddé nőtte ki magát, amely vonzóvá tette számunkra ezt a pénzügyi és szakmai befektetést.Egy ilyen környezetben lehetőségünk lesz arra, hogy a sportolóknak a professzionális edzői háttér mellett, infrastrukturálisan és orvosszakmai oldalról is olyan támogatást biztosítsunk, ami a személyi fejlődésükkel párhuzamosan egy még erősebb, egységesebb és akár nemzetközi szinten is az élvonal felé törekvő csapatot eredményez. Ez az elsődleges cél, amiért közösen kell dolgoznunk. A DVTK esetében ráadásul egy egész régiót lefedő multisportklubról beszélhetünk, amelyhez 20 szakosztály és egy észak-magyarországi labdarúgó hálózat is hozzátartozik. Külön örültünk annak, hogy a DVTK vezetői nyitottak a határon túli projektekre is és tavaly szerepet vállaltak a szlovák FC Košice labdarúgó klub fejlesztésében. Ennek eredményeként – szlovák partnereinkkel együttműködésben – egy remek szakmai kapcsolatot tudtunk kialakítani egy hozzánk közel eső, komoly labdarúgó hagyományokkal rendelkező régióval. Reményeim szerint nemsokára újabb szponzorok is bekapcsolódnak majd a területről a DVTK támogatásába
-tették hozzá.
A hétfői DVTK-sajtótájékoztatóról természetesen a PS is beszámol, hiszen az öt új igazolás mellett még több várható, és megszólal majd Zekic tréner is, aki először áll majd a magyar sajtó nyilvánossága elé.
Forrás: dvtk.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS