Utcalezárásokkal, valamint egy kisebb hadsereggel készül a világ „mintademokráciája” frissen megválasztott elnökének beiktatására. A magyar idő szerint délután 5 órakor kezdődő ceremónián részben a koronavírusnak, részben pedig a Capitolium elleni támadásnak köszönhetően valószínűleg több katona lesz jelen, mint néző, így garantálva az amerikai történelem egyik legmegosztóbb elnökének beiktatása köré szervezett rendezvénysorozat biztonságát. Nézők helyett zászlók lepték el a National Mall sugárutat, a meghívottak hiányában üresen álló térre 200 ezer amerikai zászlót helyeztek el. A Zászlók mezeje elnevezésű installáció azokat jelképezi, akik nem tudnak személyesen ott lenni az ünnepségen. Tüntetésről nem érkezett bejelentés, Trump pedig búcsúbeszédében arra kérte az amerikaiakat, hogy imádkozzanak a hivatalba lépő új kormányzat sikeréért, és kijelentette: hajlandó a békés átmenetet biztosítani. Délután 4 óra körül mégis sűrűsödni kezdtek az események: a legfelsőbb bíróság épületében tűzriadót jelentettek, egyes források szerint az épületet evakuálni kellett. Ennek pikantériája, hogy a legfelsőbb bíróság épülete éppen a Capitoliummal szemben áll, ahol Biden délután 6-kor elmondja beiktatási beszédét. Biden magyar idő szerint 16:30-kor érkezett meg a Capitoliumra, és negyedórával később, rövid imával kezdődött a ceremónia, ahol természetesen a liberális világsztárok krémje is megmutathatta magát: az amerikai himnuszt Lady Gaga előadásában hallgathattuk meg, de fellépett Jennifer Lopez is. Az alkalomra írt versét a 2017-ben az USA első ifjú koszorús költőjének kiválasztott Amanda Gorman mondta el, aki gyerekkorában éppúgy dadogással küzdött, mint Biden. Magyar idő szerint 10 perccel 6 óra szerint beiktatták Joe Bident, aki az Amerikai Egyesült Államok 46. elnökeként kezdheti meg hivatalát. Beiktatási beszédében Biden a társadalmi egység megteremtésére szólított fel, kijelentve: minden amerikai elnöke akar lenni. A frissen felesküdött elnöknek Orbán Viktor is gratulált beiktatásához: a kormányfő levelében azt üzente kollégájának, hogy a magyar kormány továbbra is teljes mértékben elkötelezett marad a magyar-amerikai kapcsolatok erősítése mellett a kölcsönös tisztelet és jóakarat alapján. Az új liberális szelek pedig már fújnak is Washingtonban: Biden 17 rendeletet ír alá első napján, amelyek közül a legfontosabb a határfal építésének leállítása, valamint a szigorú migrációs előírások lazítása. A beiktatás eseményeiről és a legfrissebb washingtoni fejleményekről pedig a PestiSrácok.hu folyamatosan frissülő cikke tájékoztatja Önöket. Kövessék velünk az amerikai demokrácia zárófelvonását!
A hangsúly idén természetesen nem a sztárok produkcióin lesz az Egyesült Államok 46. elnökének beiktatásakor, hanem a biztonságon: az eseményt 25 ezer (!) nemzeti gárdista felügyeli, akiket folyamatosan monitoroznak. Mint kiderült, nem véletlenül: az FBI és az amerikai hadsereg átvilágítása után 12-t hazaküldtek.
A Nemzeti Gárda főparancsnoka elmondta: kettőt „helytelen kommentek” és szövegek miatt mentettek fel – jelentsen ez bármit –, 10 másikat pedig megkérdőjelezhető viselkedés miatt, amelyek között korábbi bűncselekmények is voltak. Ez azonban a BBC tudósítása szerint nem feltétlenül azt jelentette, hogy szélsőségesekkel álltak kapcsolatban, és csak elővigyázatosságból távolították el őket posztjukról.
Így búcsúzott Trump
Elnökségének vívmányait dicsérte az amerikai nemzethez intézett búcsúbeszédében Donald Trump távozó republikánus elnök, egyúttal arra kérte az amerikaiakat, hogy imádkozzanak a hivatalba lépő új kormányzat sikeréért.
Befejezve hivatali időmet az Egyesült államok 45. elnökeként büszkén állok önök előtt amiatt, amit közösen elértünk
– mondta Trump leköszönő beszédében, amelyben egyúttal kijelentette: nem áll a hatalom békés átadásának útjába. Márpedig a béketűrés egyébként is a Trump-adminisztráció egyik fontos erénye volt, hiszen, mint azt a leköszönő elnök is kifejtette, régóta ő volt az első elnök, aki hivatali ideje alatt nem indított háborút.
Különösen büszke vagyok arra, hogy évtizedek óta én vagyok az első elnök, aki nem indított új háborút
– jelentette ki. Videobeszédében a leköszönő elnök kijelentette: arra készül, hogy szerda délben átadja a hatalmat az új kormánynak, megjegyezve ugyanakkor, hogy a mozgalom, amelyet elindított, csak a kezdet.
Ezen a héten új kormányt iktatunk be, és imádkozunk, hogy sikerüljön neki Amerikát biztonságban és jómódban megtartani. A legjobb kívánságainkat küldjük és szerencsét is kívánunk nekik
– tette hozzá. A távozó elnök említést tett a szövetségi törvényhozás épületének január 6-ai ostromáról is, amely miatt a képviselőház másodszor is alkotmányos felelősségre vonási eljárást indított ellene, kijelentve, hogy a Capitoliumunk elleni támadás minden amerikait elborzasztott.
A politikai erőszak támadás minden ellen, amit mi, mint amerikaiak becsben tartunk. Ezt sohasem szabad eltűrni
– hangoztatta. A távozó elnök ugyan a beiktatási ceremónián nem vesz részt, de a szokásoknak megfelelően hagyott az elnöki asztalon egy levelet Joe Bidennek. Az újkori beiktatási ceremóniák egyik hagyománya, hogy a leköszönő elnök egy jókívánságokat és tanácsokat tartalmazó levelet ír utódjának. Ezt általában otthagyja a Resolute Desken, az elnök asztalán a Fehér Ház ovális irodájában. A levél pontos tartalma egyelőre ismeretlen.
Kamala Harris nem fog a Fehér Házban lakni
Az Egyesült Államok új alelnöke nem a Fehér Házban fog élni az elkövetkező négy évben. Helyette egy, az amerikai haditengerészeti obszervatórium területén álló épületbe költözik, a főváros északnyugati részén – írja a BBC. Az épület egyébként elég közel van a Fehér Házhoz, amelyhez hasonlóan éjjel-nappali őrizet alatt áll majd.
El is kezdődött a tisztogatás: felszólították a lemondásra a tisztifőorvost
Szerda reggeli tweetjében Jerome Adams, az Egyesült Államok tisztifőorvosa bejelentette: a Biden-adminisztráció máris lemondásra szólította fel. A megválasztott elnök már előre jelezte, hogy Vivek Murthyt fogja jelölni, aki már az Obama-adminisztráció alatt is betöltötte a tisztséget.
I've been asked by the Biden team to step down as Surgeon General. Its been the honor of my life to serve this Nation, and I will do all I can to ensure everyone has an equal opportunity to achieve and maintain health. See my full statement at: https://t.co/pCkbpealt8
— U.S. Surgeon General (@Surgeon_General) January 20, 2021
A tisztifőorvos mellett távozik Jeffrey Rosen igazságügyi miniszter is tisztségéből, amelyet nagyjából egy hónapig látott el és a Trumppal szembeni ellenállás jellemezte – írja a CNN. Rosen helyét a tárca egyik ügyvédje, Monty Wilkinson veszi át, amíg Biden választottját, Merrick Garland jelölését jóvá nem hagyja a szenátus. A pénzügyminisztérium élére jelölt Janet Yellen jóváhagyásáig tevékenykedő ügyvezetőt is megtalálta a Biden-adminisztráció: a tisztséget a nemzetközi monetáris politikáért felelős helyettes államtitkár, Andy Baukol látja el, amíg át nem megy saját jelöltjük a Szenátuson.
Bombariadó a legfelsőbb bíróságon
Bombariadó volt a legfelsőbb bíróság székhelyén – írja a CNN. Az épület éppen szemben található a Capitoliummal, ahol Joe Biden helyi idő szerint délben (magyar idő szerint este hatkor) leteszi a hivatali esküjét. Korábbi hírek szerint az épületet evakuálni kellett, de ezt egy biztonsági tisztségviselő cáfolta.
Csomagban érkeztek a Demokraták
Fél 5-kor szinte egyszerre érkezett meg Joe Biden, Barack Obama és Bill Clinton autója a Capitoliumhoz. Eközben Donald Trump gépe néhány perccel 5 óra után sikeresen landolt Floridában.
Tömeg helyett 200 ezer zászló
A koronavírus és a Capitolium januári ostroma miatt idén csak a meghívottak nézhetik végig a helyszínen a beiktatást. Az elnököt támogató tömegeket helyettesítendő, a National Mall sugárúton 200 ezer amerikai zászlót helyeztek el. A Zászlók mezeje elnevezésű installáció azokat jelképezi, akik nem tudnak személyesen ott lenni az ünnepségen.
Trump: valamilyen formában visszatérek
Donald Trump leköszönő amerikai elnök az Andrews támaszponton szerdán elmondott búcsúbeszédében megköszönte az elmúlt négy „rendkívüli évet”, és sok sikert kívánt a következő kormánynak. Megjegyezte: „az alapokat lerakták”, így minden lehetőség adott, hogy az új adminisztráció látványos dolgokat hajtson végre. A távozó elnök megígérte: nem tűnik el, követni fogja az eseményeket, és „valamilyen formában visszatér”.
A Capitolium ostromának „sztárja” kíséri Kamala Harrist
Kamala Harris alelnököt a Capitolium két héttel ezelőtti ostromának egyik híressé vált rendőre kíséri majd beiktatási beszéde során a pódiumra. Az iraki veterán, Eugene Goodman arról lett híres, hogy elterelte az épületbe betörő zavargók egy csoportját, hogy azok ne érjenek el az ülésteremhez, ahonnan még nem menekítették ki a szenátorokat.
Bejelentették Bident
Magyar idő szerint 18 perccel 5 óra után bejelentették Joe Bident és feleségét, amivel hivatalosan is kezdetét vette a beiktatási ceremónia.
Beiktatták Kamala Harrist
Elmondta beiktatási esküjét az Egyesült Államok első női alelnöke, ezzel pedig hivatalosan is átvette a tisztséget elődjétől, Mike Pence-től. Harris az USA 49. alelnöke.
Hivatalosan is Joe Biden az Egyesült Államok elnöke
Letette hivatali esküjét az Egyesült Államok 46. elnöke, Joe Biden. A frissen beiktatott elnök sikerrel ismételte el az eskü szövegét, amelynek magyar fordítása:
Ünnepélyesen esküszöm, hogy az Egyesült Államok elnökének tisztét híven gyakorolom, és legjobb képességeim szerint fenntartom, óvom és megvédem az Egyesült Államok alkotmányát. Isten engem úgy segéljen!
Minden amerikai elnöke akar lenni Biden
A hivatali eskü letételét követően Joe Biden elmondta: a mai nap a demokrácia ünnepe volt. Az elnök elsorolta a kihívásokat, amelyekkel szembe kell nézni, külön kiemelve a koronavírus-járványt, valamint a belső feszültségeket az országban. Mint fogalmazott, egység kell a nehéz időkben, ezért minden amerikai elnöke szeretne lenni.
Ma nem a jelölt, hanem az ügy – a demokrácia ügyének – diadalát ünnepeljük. A nép akaratát meghallgattuk, és az emberek akaratát figyelembe vettük. Ismét megtanultuk, hogy a demokrácia értékes. A demokrácia törékeny. És ebben az órában, barátaim, a demokrácia győzött
– fogalmazott. Joe Biden elnök szerdai beiktatási beszéde során elővigyázatosságra szólított fel, kifejtve: a nemzet járvány és más betegségek közepette a „veszedelem telét” éli. Biden elmondta, hogy a nemzet jelenlegi problémái történelmi jelentőségűek, és azt mondta, hogy kevés amerikai tapasztalt élete során jelentősebb kihívást, mint most. Megjegyezte, hogy több életet vesztett az ország a járvány következtében, mint amennyit az első világháborúban veszítettek. Az elnök felszólította az amerikaiakat, hogy fogjanak össze a nemzet előtt álló rendkívüli kihívások leküzdése érdekében. A kihívások között említette – beiktatási beszédben először – a fehér szuprematizmust és a belföldi terrorizmust. Ezzel egyértelműen utalt a Capitolium ostromára, amivel vélhetően nem segíti elő különösebben a beszéde további részében hangsúlyozott társadalmi megbékélést.
Ezeknek a kihívásoknak a leküzdéséhez, a lélek helyreállításához és Amerika jövőjének biztosításához sokkal többre van szükség, mint szavakra, és a demokráciában a legmegfoghatatlanabb dologra van szükség: egységre az ellenségek elleni küzdelemben. Harag, harag és gyűlölet, szélsőségesség, törvénytelenség, erőszak, betegség, munkanélküliség és kilátástalanság. Egységgel nagy dolgokat, fontos dolgokat tehetünk
– fogalmazott. Beiktató beszédében Joe Biden úgy fogalmazott: „tudom, hogy a bennünket megosztó erők mélyek és valóságosak. De azt is tudom, hogy nem új keletűek.”
A történelmünk állandó küzdelem volt az amerikai eszme, vagyis hogy mindannyian egyenlőek vagyunk, és a kemény, csúnya valóság között, amelyben a rasszizmus, a nativizmus, a félelem, a démonizálás régóta szétszakított minket
– mondta Biden, utalva az országon belüli társadalmi és politikai nehézségekre. Joe Biden ígéretet tett arra, hogy „minden amerikai elnöke” lesz, beleértve azokat is, akik nem támogatták kampányát.
Ugyanolyan keményen fogok harcolni azokért, akik nem támogattak, mint azokért, akik támogatták
– szögezte le. Beszédében az elnök úgy fogalmazott: egység nélkül nincs béke, csak keserűség és düh. Nincs fejlődés, csak kimerítő felháborodás. Nincs nemzet, csak a káosz állapota.
Halljátok meg egymást. Lássátok egymást. Tiszteljétek egymást
– szólított fel.
Kamala Harris twitterezéssel szórakoztatta magát a beszéd alatt
Míg Biden az amerikai nemzet újraegyesítéséről, és ennek rendkívüli kihívásairól beszélt, alelnöke a Twitteren tündökölt. Első alelnöki bejegyzésében jelezte:
szolgálatra kész.
Ready to serve.
— Vice President Kamala Harris (@VP) January 20, 2021
Békés keretek közt ért véget a beiktatás
Bár délután tűzriadó volt a Capitoliummal szemben található legfelsőbb bíróságon, csendesen zajlott le a beiktatás, erőszakmentesen vehette át a hatalmat Biden Trumptól.
Orbán Viktor gratulált Joe Bidennek
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki gratulációját és jókívánságait Joe Bidennek az Amerikai Egyesült Államok elnökévé történt beiktatása alkalmából. A kormányfő azt írta: az elmúlt négy év bebizonyította, hogy az Egyesült Államok és Magyarország közötti barátságos és kölcsönösen előnyös együttműködés számos területen nagy lehetőségeket rejt magában. Orbán Viktor örömmel állapította meg, hogy ez az időszak új távlatokat nyitott a kétoldalú kapcsolatokban a biztonság, az energiapolitika és a gazdaság területén egyaránt. A miniszterelnök biztosította Joe Bident arról, hogy a magyar kormány továbbra is teljes mértékben elkötelezett marad a magyar-amerikai kapcsolatok erősítése mellett a kölcsönös tisztelet és jóakarat alapján, építve NATO-n belüli szövetségünkre, a terrorizmus elleni küzdelem iránti elkötelezettségünkre és Közép-Európa alternatív energiaforrásainak biztosítására irányuló közös törekvésünkre.
Sok sikert és jó egészséget kívánok felelősségteljes feladatainak ellátásához
– zárta az új amerikai elnöknek írt levelét Orbán Viktor.
Leuralják a törvényhozást a Demokraták
Ma teszik le a hivatali esküt Jon Ossoff, Alex Padilla és Raphael Warnock demokrata megválasztott-szenátorok, ezzel pedig nemcsak a Fehér Ház, hanem a szenátus is hivatalosan a demokraták irányítása alá kerül. A törvényhozás száz fős felsőházában ugyanis az ő beiktatásukkal 50–50 arányban lesznek jelen a republikánus és demokrata szenátorok, ebben az esetben pedig az alelnök is szavazati jogot kap, ami döntő lehet határozatképtelenség esetén. Az „alsóházban”, a képviselőházban már eddig is demokrata többség volt, mostantól azonban a törvényhozás minden szintjén egyeduralkodóvá váltak a demokraták.
Jöhetnek a migránsok, 17 rendeletet ír alá Biden
Kampányígéreteit teljesítendő tizenhét rendeletet ír alá már a beiktatása napján, szerdán Washingtonban Joe Biden megválasztott amerikai elnök, egyebek mellett országának a párizsi klímaegyezményhez és az Egészségügyi Világszervezetbe (WHO) való visszatéréséről, valamint a bevándorlás kérdéséről.
Az Egyesült Államokban eddig 400 ezer halálos áldozattal járó koronavírus-járvány korlátozása érdekében az új elnök rendeletet ad ki a kötelező maszkviselésről a szövetségi intézményekben és a szövetségi alkalmazottak számára. Antony Fauci legfőbb amerikai járványügyi szakértő már csütörtökön felszólal az Egyesült Államok nevében a WHO végrehajtó tanácsában – közölte szerdai sajtótájékoztatóján az új kormányzat Covid-19-járvánnyal kapcsolatos erősfeszítéseinek összehangolásáért felelős Jeff Zients. A bevételi forrásukat elvesztők számára az elnök rendeletben hosszabbítja meg a kilakoltatásra és a szövetségi forrásból fizetett diákhitelek törlesztésére elrendelt moratóriumot.
A demokrata párti politikus, aki elnöksége egyik fő kérdésévé tette az általános felmelegedés elleni harcot, már szerdán levelet küld az ENSZ-be, hogy az Egyesült Államok egy hónapon belül ismét csatlakozhasson a párizsi klímaegyezményhez
– jelentette be Gina McCarthy, az új elnöki csapat éghajlati kérdésekben illetékes vezetője. Az új elnök visszavonja az előző kormányzat klímaváltozással kapcsolatos deregulációs intézkedését is, így a Donald Trump távozó elnök által az Egyesült Államok és Kanada között építendő Keystone XL kőolajvezeték építésének vitatott tervére kiadott engedélyt, és moratóriumot rendel el az Alaszkai Természetvédelmi Rezervátum területén a Trump-kormányzat által nemrég engedélyezett kőolaj- és földgázkitermelési fejlesztésekre. Biden ígéretet tett arra, hogy elindítja az Egyesült Államot azon az úton, amelyen 2050-ig elérhetik az általános felmelegedését felelős üvegházhatású gázok kibocsátásának zéró szintjét. A harc nem lesz egyszerű, tekintettel az egyesült államokbeli politikai megosztottságra, a fosszilis üzemanyagokat kitermelő cégekre és az amerikai politika miatt aggódó nemzetközi partnerekre – jegyezte meg a Reuters hírügynökség.
Donald Trump tavaly léptette ki országát a 2015-ben Párizsban aláírt nemzetközi klímaegyezményből, azzal érvelve, hogy az túl sokba kerül az amerikai gazdaságnak és kevés kézzelfogható előnye lesz.
A bevándorlási politika terén Biden szintén Donald Trumppal ellentétes utat követ, aki elnöksége egyik prioritásává tette az illegális bevándorlás elleni harcot. Biden visszavonja az elődje által meghozott vitatott bevándorlási rendeletet, amely megtiltotta a belépést az Egyesült Államokba a muzulmán többségű országok állampolgárai számára.
Ez az intézkedés idegengyűlöletben és vallási ellenségeskedésben gyökerezik
– mondta Jake Sullivan, a Fehér Ház leendő nemzetbiztonsági tanácsadója. A demokrata párti elnök „ünnepélyesen kihirdeti” a Mexikóval közös határon épülő, a védelmi minisztérium költségvetéséből finanszírozott fal munkálatainak felfüggesztését is. Ezzel párhuzamosan Joe Biden bevándorlási törvénytervezetet nyújt be a kongresszusba, amely több, mint 700 ezer, még gyermekként illegálisan az Egyesült Államokba érkezett fiatal és más rendezetlen helyzetben lévő bevándorló számára kínálja fel a bizonyos időkorlátok és feltételek melletti honosítás lehetőségét. A reformtervezet előirányozza egyebek mellett pótlólagos források – négy év alatt négymilliárd dollár – biztosítását a határőrizet megerősítéséhez Salvador, Guatemala és Honduras határán, illetve a három ország számára nyújtandó segélyprogramhoz, ezekből az országból érkezik ugyanis a legtöbb bevándorló és menekült.
A tanácsadók szerint a szerdai intézkedéseket további rendeletek és kihirdetések követik a következő napokban.
A magyar nagykövet is jelen volt a beiktatáson
A beiktatáson Magyarországot a hagyományoknak megfelelően Takács Szabolcs nagykövet képviselte.
Fotó: MTI/AP/Carolyn Kaster
Facebook
Twitter
YouTube
RSS