Rengeteg teendője miatt valószínűleg klónozhatta magát Karácsony Gergely, így most két azonos nevű, és a megtévesztésig hasonló megjelenésű főpolgármester vezeti Budapestet – vélekedett pénteken közzétett Facebook-bejegyzésében a Fidesz budapesti szervezete. A jelek szerint a baloldali mesterterv lenyűgöző gépezetébe homokszem kerülhetett, ami abban nyilvánul meg, hogy a két Karácsony Gergely rendre ellentétesen nyilatkozik a Lánchíd felújításának ügyében. A Fidesz ugyanakkor meghagyta a lehetőségét annak is, hogy Budapestnek egyetlen főpolgármestere van, aki általában összevissza beszél.
Úgy látszik, szegény főpolgármester úrnak olyan sok munkája van, hogy kénytelen volt klónozni magát, így most két Karácsony Gergely vezeti Budapestet. A probléma csak az, hogy úgy tűnik, ők ketten nem nagyon tájékoztatják egymást a dolgok állásáról. Az egyik Karácsony Gergely az InfoRádió Aréna című műsorában január 20-án ezt nyilatkozta: Én azt látom, hogy Tarlós István idején kiírt közbeszerzésben nyolcmilliárddal többe került a Lánchíd felújítása a villamosalagúttal együtt, és én nem tudom azt megmondani, hogy az a műszaki tartalom, amit az alagút felújítása jelent, az egészen pontosan ebben az egész korábban kiírt közbeszerzésben mennyit ért. A másik Karácsony Gergely viszont még tavaly februárban részt vett a Közfejlesztések Tanácsának ülésén és a főváros nevében terjesztette be azt a kimutatást, amelyben forintra pontosan látható, hogy mennyi a Széchenyi Lánchíd és mennyi a pesti villamos alagút költsége. Ennek alapján a Lánchíd 21,8 milliárd forint a villamos alagút pedig 13,4 milliárd forint lett volna. A jelenlegi nyertes ajánlatban csak a Lánchíd 26,7 milliárd forint. Ez elég egyértelmű. De van még tovább! Az egyik Karácsony a közelmúltban a laptopja mögül a következőket posztolta a Facebook-oldalára: Egy dolog persze még hiányzik: hogy a kormány tartsa az egy évvel ezelőtt tett ígéretét, és odaadja végre a megígért 6 milliárd forintot a felújításra. Persze, ha rajtuk múlna, megint húzódna, halasztódna az ügy. A másik Karácsony Gergely ezzel szemben korábban a tárgyalóasztalnál ülve megkötötte a kormánnyal a megállapodást a központi költségvetésből finanszírozott támogatásról, mégpedig úgy, ahogy az a főpolgármester előterjesztésében is szerepel: a kormány majd az utolsó részlet kifizetéséhez adja a pénzt, azután, hogy a főváros ütemezetten beletette a saját részét. Ezzel a komolyan vehetetlen történettel csak egy baj van: Budapestnek egy főpolgármestere van és az Karácsony Gergely!
– olvasható a Fidesz Budapest pénteki Facebook-bejegyzésében.
Forrás: Facebook/Fidesz Budapest. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS