Kevesebb, mint egy órán belül sikerült hatástalanítaniuk a honvédség tűzszerészeinek a héten a fővárosi Kerepesi úton előkerült világháborús bombát pénteken éjjel. Markovics Zita, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje a helyszínről nyilatkozva elmondta: minden gond nélkül sikerült kiszerelni a gyújtószerkezetet.
A bombatestet és a gyújtót is felrakták a tűzszerészautóra, azokat a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállítják. A korlátozásokat feloldották, a környéken halad a forgalom – tette hozzá. Budapest VIII. kerületében a Kerepesi út 17. számnál, az egykori gumigyár területén zajló építkezés során szerdán került elő egy 1938-ban, Magyarországon gyártott, ötven kilogrammos, élesített, mágneses gyújtószerkezettel ellátott légibomba. A péntek éjjeli hatástalanítás idejére nagyjából háromszáz méter sugarú körben lezárták a környéket és kiürítettek két társasházat. Mintegy hatvan embernek kellett átmenetileg elhagynia otthonát. A korlátozások a Keleti pályaudvar és egyes BKK-járatok közlekedését is érintették. A Mávinform korábban azt közölte, szombat hajnalban menetrend szerint megindulhat a vasúti közlekedés a Keleti pályaudvarról.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS