Gál Kinga, az Európai Parlamentben tevékenykedő magyar néppárti (Fidesz-KDNP) képviselőcsoport elnöke és Deutsch Tamás, a képviselőcsoport vezetője levélben fordult David Sassolihoz, az Európai Parlament elnökéhez az ukrajnai magyarokat érő folyamatos megfélemlítésekkel kapcsolatban.
A képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy az elnökhöz intézett első két levelükben már beszámoltak az Ukrán Biztonsági Szolgálat tavaly november végi, a kárpátaljai magyar közösség számos intézményét ért indokolatlan és erőszakos akciójáról, illetve arról, hogy egy szélsőséges ukrajnai hírportál Bocskor Andreát, a Fidesz Kárpátaljáról származó európai parlamenti képviselőjét halállistára tette. A képviselők hangsúlyozták: az ukrajnai hatóságok egyik esetben sem vizsgálták ki a történteket.
Gál Kinga és Deutsch Tamás tájékoztatták Sassolit arról is, hogy a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter január végi ukrajnai hivatalos látogatása előtti napon Magyarország kijevi nagykövetsége, az ungvári főkonzulátus, a beregszászi konzulátus, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola és az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Központ fenyegető levelet kapott, amelyben ukrajnai hazafiak kilátásba helyezték, hogy amennyiben a miniszter Ukrajnába utazik, készüljenek nagy vérontásra, magyar vér fog folyni. A kijevi nagykövetség az ügyben feljelentést tett a rendőrségnél.
A Fidesz politikusai közleményükben jelezték, hogy a fejlemények fényében helyénvalónak tartanák, ha az EP elnöke a plenáris ülésen nyilatkozatban ítélné el Bocskor Andrea halálos megfenyegetését.
Úgy véljük, hogy képviselőtársunk példa nélküli megfélemlítése nem maradhat az Európai Parlament elnökének válasza nélkül. Az Európai Parlament bevett gyakorlatának fényében a halálos fenyegetés messze meghaladja azt a határt, amelyen az elnöknek plenáris ülésen nyilatkoznia kell
– húzták alá a képviselők.
Forrás: MTI; Fotó: EPA/Patrick Seeger
Facebook
Twitter
YouTube
RSS