A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. március 5-ig – elrendelte K. Gábor letartóztatását, akit előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak –írta közleményében a bíróság.
Ismert, szerdán elsőként írtuk meg, hogy elfogták Portik egykori katonáját, K. Gábort, akit a Gyüre József ellen elkövetett gyilkossággal gyanúsít a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Az áldozat az Energol-vezér régi bűntársa volt, akit a lakásában lőttek fejbe 1999-ben. A hatóságok gyanúja szerint bérgyilkosság történt, K. Gábor pedig Portik parancsára húzhatta meg a ravaszt, akit információink szerint még nem gyanúsítottak meg a bűncselekménnyel.
A bíróság mai közleménye szerint egy, az 1990-es években ismert vállalkozó (Portik Tamás – PS) megbízásából a terhelt 1999. április 25-én a késő esti órákban felkereste egy ismerősét, akit annak lakóhelyén – a magával vitt lőfegyverrel – lelőtt (Gyürét fejbe lőtték – PS). A sértett az elszenvedett sérülései következtében a helyszínen elhalálozott. Az ügyészség a terhelt jelenlétének biztosítása, valamint a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának megakadályozása érdekében indítványozta a gyanúsított letartóztatását. A megalapozott gyanút a bíróság a bizonyítékokkal kellően alátámasztottnak látta – írta a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya, hozzátéve, hogy a bíróság megállapította, hogy a terhelt állandó bejelentett lakóhellyel, családi kötődésekkel, adózott jövedelemmel, valamint vagyonnal rendelkezik, amely tényeket okiratokkal is igazolt. A bíróság megítélése szerint – a gyanúsított rendezett személyi és egzisztenciális körülményei ellenére – megalapozott az a feltételezés, hogy a gyanúsított a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne. Erre enged következtetni a terhére rótt bűncselekmény jellege, elkövetésének módja és a kilátásba helyezett törvényi szankció súlyossága, valamint az is, hogy az eltelt idő fényében a terhelt alappal bízhatott abban, hogy elszámoltatására már nem kerül sor.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS