Akár több tízmillió forintot is megspórolhatnak a családok a januárban indított otthonteremtési programnak köszönhetően – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken, Facebook-oldalán.
Novák Katalin a közzétett videóban azt mondta, hogy a gazdasági újraindítási akcióterv részeként januárban indított otthonteremtési program a gyermekvállalás előtt állóknak, a gyermeket nevelőknek, házaspároknak, együtt élőknek, egyszülős családoknak és azoknak is szól, akik nem szeretnének költözni. A miniszter emlékeztetett, hogy januártól huszonhét százalékról öt százalékra csökkent az új építésű, maximum százötven négyzetméteres lakások és a legfeljebb háromszáz négyzetméteres házak áfája. Akik családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolnak új ingatlant, az öt százalék áfát is visszaigényelhetik, és illetéket sem kell fizetniük. Akik építkeznek, ötmillió forintig élhetnek az áfa-visszaigényléssel. Elmondta, hogy akik felújítják otthonukat, támogatást vehetnek igénybe: a felújítási költségek felét – legfeljebb hárommillió forintot – támogatásként utólag megkaphatják. Ehhez februártól állami kamattámogatású, maximum hatmillió forintos otthonfelújítási kölcsönt vehetnek fel azok, akik nem tudják előzetesen megfinanszírozni a felújítási költségeket. Novák Katalin kitért arra is, hogy januártól tetőtér-beépítésére is igénybe vehető a csok teljes összege.
Forrás: MTI, Facebook; Fotó: MTI/Kékesi Donát
Facebook
Twitter
YouTube
RSS