Nyolcvanhárom éves korában kedden elhunyt Gustavo Noboa volt ecuadori elnök – jelentette be a latin-amerikai ország államfője, Lenín Moreno. A Twitter közösségi oldalán azt írta, hogy korábbi elődje emlékére szerdától háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el.
A volt centrista elnök 2000 és 2003 között irányította az országot. Alelnökként került hatalomra, miután az akkori államfő, Jamil Mahuad (1998-2000) kormányzatát a bennszülött lakosság tiltakozása és a hadsereg lázadása nyomán megdöntötték. Noboa elnöksége alatt elődje politikáját folytatva a gazdaságot dolláralapúra állította át annak érdekében, hogy megállítsa az inflációt és a devizaválságot. Barátja, az egykori alelnök, Alberto Dahik Garzozi a Twitteren azt írta, hogy Noboa tiszteletre méltó és felelős államfő volt, aki sikeresen irányította hazáját egy igen nehéz időszakban. A helyi sajtó információi szerint Noboát az egyesült államokbeli Miami egyik kórházában megműtötték, egy daganatot távolítottak el a fejéből. Értesülések szerint szívinfarktus végzett vele.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS