Sok ügyben “szembe fogunk menni az árral”, és ehhez bátorság kell – mondta a Magyarországi Református Egyház Zsinatának szerdán megválasztott lelkészi elnöke az MTI-nek. Balog Zoltán szerint világméretű ideológiai küzdelem zajlik, és ebben a küzdelemben a globalista ideológia először csak kigúnyolja, majd semmibe veszi a keresztény hitet, aztán megszégyeníti a hit képviselőit, a végén pedig – ahogy a világban sok helyen – fizikai értelemben is üldözni kezdik őket.
Nem szabad elveszíteni a bátorságunkat, nemet kell mondani a keresztényellenes ideológiákra és arra is, amikor a korszellem nevében meg akarják hamisítani a kereszténységet
– hangsúlyozta, majd kiemelte, hogy a bátorság mellett alázatra van szükség.
Az ember nagy kísértése, hogy önmagát tételezze mindenben, amit csinál, de nekünk megadatott a lehetőség, hogy ne önmagunkat tegyük az első helyre. Az egyházban alapszabály, hogy mindig túl kell mutasson rajtunk, amit teszünk
– mondta Balog Zoltán, aki 2012-től hat éven keresztül volt az emberi erőforrások minisztere. Azt is elmondta: a kétféle vezetői szolgálat között nem véletlenül telt el három év. Úgy fogalmazott: erre a szent a szolgálatra fel kellett készülni.
Egyrészt meg kellett tisztulni mindattól, amit elrontott az emberen a közélet, a miniszterség, másrészt meg kellett találni az újfajta szolgálat erőforrásait
– tette hozzá. A kétféle munka közötti alapvető különbségnek nevezte, hogy az egyházban az ember a legfontosabb, a jogi, az anyagi, a gazdasági és egyéb szempontok másodlagosak.
A lélektől közelítünk az anyaghoz, míg a politikában sajnos ez sokszor elkerülhetetlen módon fordítva van
– mondta. Ugyanakkor fontos közös pontnak nevezte, hogy mind a két helyen “ugyanaz a főnök”, az életünk ura és teremtője.
Az ember a közélet világában is akkor tud igazán szabad lenni, ha ezt sohasem felejti el
– tette hozzá Balog Zoltán.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS