A kínai vakcina dokumentációja kielégítő, és hitelt érdemlően bizonyított a független hatósági követelményeknek való megfelelés – jelentette ki Müller Cecília országos tisztifőorvos, aki hozzátette: a vizsgálatokon tehát megfelelt a kínai vakcina, így erről a mai napon értesítették az OGYÉI-t, hiszen ez a hatóság az, amely engedélyezi a gyógyszerek felhasználását. Azt is közölte, hogy minden információt, így az alkalmazási előiratot és a betegtájékoztatót is közzé fogják tenni. Hamarosan elkezdhetnek oltani a kínai vakcinával. Müller Cecília megköszönte az ápolók áldozatos munkáját, hiszen ma van az ápolók napja.
A ma reggeli jelentések szerint 3093 új fertőzöttet regisztráltak, elhunyt 110 ember – az átlagéletkora az elhunytaknak 75,6 év volt –, 4024 főt ápolnak kórházban és 352 fő van lélegeztetőgépen. Meredeken emelkednek a számok, és dúl a járvány harmadik hulláma. Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy egyértelműen a harmadik hullám emelkedő szakaszában vagyunk. Továbbra is jellemzően a krónikus betegeket érinti jobban a járvány. Müller Cecília elmondta, hogy emelkedik a napi fertőzöttek száma és az aktív fertőzöttek száma is. Ma 80 282 aktív fertőzöttet tartanak számon; ebben a helyzetben az esendőbb személyek védelme a legfontosabb.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2021/02/DMARC20210216111-600x400.jpg)
A Sinopharm kínai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni, ezen a napon érkezett vakcináinak egyikét mutatják a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat budapesti logisztikai központjában 2021. február 16-án. Az első szállítmányban 550 ezer vakcina érkezett Kínából. Fotó: MTI/Mónus Márton
Hamarosan olthatnak vele
A védőoltások jó megoldást jelentenek és most egy újabb vakcinával bővült a paletta. A Nemzeti Népegészségügyi Központ immunbiológiai készítmények minőségellenőrzési főosztálya megvizsgálta a kínai vakcinát, és annak összes dokumentációját. Megerősítették, hogy a kínai vakcina dokumentációja kielégítő, és hitelt érdemlően bizonyított a független hatósági követelményeknek való megfelelés. Megfelelt tehát a kínai vakcina, így erről a mai napon értesítették az OGYÉI-t, hiszen ez a hatóság az, amely engedélyezi a gyógyszerek felhasználását Magyarországon. Müller Cecília kiemelte, hogy minden információt, így az alkalmazási előiratot és a betegtájékoztatót is közzé fogják tenni. Ez a vakcina egy elölt, inaktivált vírust tartalmazó vakcina. Egyesek szerint az immunreakciót kiváltó hatása fokozottabb is más vakcináknál, mert tartalmazza a teljes vírust, úgy, hogy fertőzni nem képes, viszont épp az örökítőanyag miatt az immunválasz is erőteljesebb lehet. A leiratban 79 százalékos a hatékonyság, 18 év felett oltható mindenki számára; itt is kivételt képeznek egyelőre a várandósok, mert erről nincs elegendő információ, és először azokat a krónikus betegeket kell rendezni, akiknek nincs a betegsége egyensúlyban.
Fontos, hogy az oltóorvos egyénileg dönt az olthatóságról
– tette hozzá a tisztifőorvos.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2021/02/DMARC20210216116-600x400.jpg)
A Sinopharm kínai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinái a Hungaropharma gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat budapesti logisztikai központjában 2021. február 16-án. Fotó: MTI/Mónus Márton
Fejlesztés alatt a magyar vakcina
Az a vakcina, amit hazánkban az OGYÉI a Debreceni Egyetemmel közösen fejleszt, reményeik szerint beváltja a hozzá fűzött várakozásokat – mondta el a tisztifőorvos. Müller Cecília hozzátette, hogy 21 napos különbséggel adhatják be a kínai vakcina második oltását. A vakcinát 2-8 fokon kell kezelni, hűtőszekrényben, hosszabb ideig felhasználható, ezért is szánják ezt a háziorvosoknak, mert a kezelésével nem kell külön, extra feltételeknek megfelelni.
13 országban alkalmazzák már a kínai vakcinát
– mondta el a tisztifőorvos.
Bármilyen védőoltás jobb, mint veszélyben és félelemben élni
– tette hozzá. Müller Cecília azt is elmondta, hogy a vakcina beadásánál természetesen lehetnek mellékhatások, de a várakozási idő az a 15-30 perc, ami alatt felléphet allergiás reakció, ezért az oltópontokon vannak gyógyszerek, amikkel ezeket gyorsan el lehet hárítani. Biztat mindenkit, hogy vegye fel a védőoltást, ha kap rá lehetőséget.
Ma van az ápolók napja
Ma van az ápolók napja, ezért Müller Cecília elmondta, hogy mérhetetlen szeretettel köszönti őket. Kiemelte, hogy nagyon régóta folyik a vírus elleni küzdelem, és Ferenc pápa az ápolókat simogató kéznek nevezi – ekkor, a bajban tudjuk meg tehát igazán, nekik milyen nehézségű feladataik vannak nap, mint nap. Hálásan megköszönte nekik a munkájukat, amikor a járványban egyébként is nehéz a feladatuk, mert védőeszközt kell használni, türelmesnek kell lenni, és sokszor a hozzátartozókat is türelmesen, tapintatosan tájékoztatni kell, annak ellenére, hogy nem lehet látogatni szeretteiket. Kossuth Zsuzsanna, Magyarország első főápolójának születésnapja az ápolók napja, az ő szavai irányadóak ma is – fűzte hozzá.
Eloszlik a beszerzés helye
Az újságírói kérdésekre Müller Cecília elmondta, hogy máig 1 474 715 adag vakcina érkezett Magyarországra nyugatról és keletről. Ennek a nagyjából másfélmillió vakcinának a 60 százaléka nyugatról jött, 40 százaléka pedig keleti beszerzésből. Kérdésre a tisztifőorvos elmondta, hogy a magas kockázatú, krónikus betegek előrébb vannak az oltási sorban; először az időseket oltják be, majd az oltóanyagoktól függően a többieket. Azt is elmondta Müller Cecília, hogy a vakcinainfo.gov.hu oldalon meg fogják jelentetni, hogy vakcinánként milyen számok vannak az összesített szám mögött.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2021/02/D_ATI20210218007-600x398.jpg)
Szilassy Géza főorvos beoltott egy idős lakót a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának második adagjával a Kornisné Liptay Elza Szociális és Gyermekjóléti Központban Tiszavasváriban 2021. február 18-án. Fotó: MTI/Balázs Attila
Bezártak egy presszót, mert egy ember bent sörözött
Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta, hogy az elmúlt 24 órában a maszkviselési szabályok megsértése miatt 143 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök; így összesen 25 526 ilyen intézkedés történt a vonatkozó rendelet hatályba lépése óta. 110 ember ellen azért volt szükség a fellépésre, mert megszegték a 10 ezer lakosúnál nagyobb településeken a közterületi maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet. Közülük 15-öt figyelmeztettek, 26-an kaptak helyszíni bírságot, 69-et feljelentettek – tudatta az alezredes.
Közterületen, tömegközlekedési eszközökön és azok várakozóhelyein 7 személlyel szemben, a kereskedelmi üzletekben és bevásárlóközpontokban 26 személlyel szemben intézkedtek maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt. A vendéglátóhelyekre, szórakozóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozó intézkedések megszegése ügyében ezidáig 829 rendőri intézkedést foganatosítottak; ebből az üzemeltető és tulajdonos felelőssége 214 esetben volt megállapítható, míg 615 rendőri intézkedést az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve a bent tartózkodás tilalmára vonatkozó szabályok megszegése miatt kellett kezdeményezni – ismertette Kiss Róbert. Tiborszálláson egy presszót bezártak, mert egy személy bent italozott, és őt kiszolgálták. A férfi ellen szabálysértés indult.
Az elmúlt 24 órában 367 rendőri intézkedést végeztek a kijárási tilalom, illetve a közterületi magatartási szabályok, a csoportosulás, a gyülekezések tilalmára vonatkozó rendelkezések megszegése miatt. A november 4-i kijárási korlátozás, illetve jogutódja, a november 10-én 24 órakor hatályba lépett kijárási tilalom ellenőrzése óta ezidáig 39 708 rendőri intézkedést végeztek el. A szóvivő azt is elmondta, hogy az elmúlt 24 órában is ellenőrizték a korridorokat, 70 rendőri intézkedést hajtottak végre, így a beutazási korlátozásokról szóló jogszabály szeptember 1-jei hatályba lépése óta ezidáig 12 085 rendőri intézkedést végeztek a szabályok megszegése miatt. Kedden a hatósági házi karantén adatokkal kapcsolatban Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy a tegnapi napon 9423 alkalommal helyszíni ellenőrzést végeztek a rendőrök; az elrendelt hatósági házi karanténok száma 4842, így a mai napon az elrendelt és érvényben lévő hatósági házi karanténok száma 25 536.
Forrás: MTI/PS; Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS