Szlovákia mégiscsak vásárol a koronavírusos betegség elleni Szputnyik V orosz oltóanyagból – jelentette be pénteken Igor Matovič miniszterelnök, ellentmondva a kormány előző esti ülésén hozott döntésének. Sajtóértekezletén a miniszterelnök hozzátette, hogy megállapodott Oroszországgal kétmillió adag Szputnyik V vakcina június végéig történő szállításáról. Ahogy fogalmazott: ez egy kisebbfajta csoda a világban jelenleg tapasztalható oltóanyagszűke közepette.
Csütörtök esti ülésén a koalíciós kormány még elutasította az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyásával nem rendelkező orosz vakcina beszerzését. A beszerzést Matovič és pártja, a koalíciót vezető OLaNO javasolta, de az ehhez szükséges határozatot megvétózta az egyik koalíciós partner, az Emberekért párt. Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, az Emberekért elnöke leszögezte: ragaszkodnak ahhoz, hogy Szlovákiában ne oltsanak olyan vakcinával, amelyet nem hagyott jóvá az EMA. Pénteken azonban Remišová már úgy nyilatkozott, hogy az OLaNO-hoz tartozó egészségügyi miniszternek, Marek Krajčínak a jelenlegi törvényi helyzetben a kabinet jóváhagyása nélkül, saját hatáskörben is joga van oltóanyagok alkalmazásáról dönteni.
Matovič kormányfő szintén arra bátorította miniszterét, hogy – amint azt más, még nem regisztrált gyógyszerekkel is megtették – engedélyezze a Szputnyik V alkalmazását. A beszerzést a szlovák közegészségügyi hivatal (ÚVZ) is támogatásáról biztosította. A miniszterelnök bírálta az orosz vakcina előző napi elutasítását, rámutatva arra, hogy a Szputnyik V alkalmazását a szomszédos Magyarország mellett további huszonkilenc ország engedélyezte már. Az oltási kampány szlovákiai helyzetével kapcsolatban azt mondta, hogy az Európai Unió országai vesztésre állnak a koronavírus-járvánnyal szemben, az uniós beszerzésű oltóanyagok késedelmes szállítása miatt. Matovič kitért az AKO közvélemény-kutató intézet egyik felmérésére is, amely szerint növekszik a szlovákok hajlandósága, hogy beoltassák magukat a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírus ellen.
Szlovákia jelenleg a koronavírus-járvány rendkívül erős második hullámával szembesül, és az összlakosságra számított halálos áldozatok számában az első helyre került a világon. A kórházak egyre inkább súlyos orvos- és nővérhiánnyal küzdenek. A kórházakban kezelt betegek száma szerdán közel négyezer volt, közülük több száznak az állapota súlyos, 328 személy lélegeztetőgépre szorul. Csütörtökön Ausztria, Lengyelország és Magyarország is felajánlotta segítségét Szlovákiának a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.
Forrás: MTI, Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS