A hideg ellenére nagy iramú, színvonalas mérkőzéssel ajándékozták meg a szurkolókat a Fradi–Honvéd meccs résztvevői. Szerhij Rebrov csapata rengeteg helyzetet dolgozott ki a mérkőzésen, de egyetlen gólt tudott csak szerezni, ami miatt a lefújás pillanatáig izgalmas volt a csata. A hazaiak gólját a remek formában játszó albán, Uzuni szerezte, a vendég Honvéd pedig a jó játékkal vigasztalódhatott, illetve azzal, hogy Horváth Ferenccel egy hét közös munka után már egy komoly csapat képét mutatta az együttes.
Amióta világ a világ, a Fradi–Honvéd mérkőzés mindig kiemelt párharc a magyar labdarúgó bajnokságban, egy igazi fővárosi derbi. Bár szombaton este is nézők nélkül rendezték, de volt, hogy több, mint nyolcvanezer ember volt kíváncsi erre a párosításra. Úgyhogy ez mindig egy pikáns ütközet, pláne, ha az egyik fél – jelen esetben a Honvéd – edzőváltáson van túl. A kispesti csapatnak mostanában nem megy jól, a játékoskeret sokkal erősebbnek tűnik, mint azt a tabellán elfoglalt helye mutatja a csapatnak. Ezt jól tudja a frissen kinevezett tréner, Horváth Ferenc is, aki meglehetősen hírhedt edző: elsősorban a meccs utáni nyilatkozatai miatt lett az internet sztárja és alakult ki nagy rajongótábora. Azonban sokan csak egy szerencsétlen sorsú edzőt látnak benne, aki valamilyen csoda folytán állandóan megkapja az újabbnál újabb lehetőségeket. Mindenesetre azt be kell látni, ellentmondásos figuráról van szó; nem is mindegyik Honvéd-drukker nyilvánult meg pozitívan, amikor pár napja kinevezték – köztük Ambrózy Áron kollégám sem szerette volna, ha ez téma lesz a Politikai Hobbista valamelyik adásában. Igen, lássuk be: azért van, akinek Horváth Feri kellemetlen, hiába drukkolnak neki legalább annyian, mint amennyien a bukását várják.
Ha a kezdő összeállítások alapján kellett volna tippelni, egyértelmű Fradi-siker volt várható, hiszen nagyon erős csapatot állított össze Rebrov. Azonban szombaton egy kiesés ellen küzdő és egy új tréner által feltüzelt különítmény lett az ellenfél, úgyhogy biztosra semmiképpen sem volt szabad menni. A mérkőzés előtt a Honvéd trénere nyilatkozott elsőnek: elmondta, hogy még egy óra van hátra a meccsig és már mindent elmondott a játékosainak, és ez az utolsó hatvan perc a legnehezebb számára, alig várja, hogy kezdődjön a mérkőzés.
Alig várom már, hogy kezdődjön. Ironikusnak érzem, hogy pont az Üllői úton debütálok, amit lehetett, azt megtettük, meglátjuk, a pályán ez mire lesz elég. A puding próbája az evés, megpróbáltam felgyorsítani a játékosokat, azonban egy hét nyilván nem elegendő idő arra, hogy hatalmas változások legyenek
– nyilatkozta a találkozó előtt Horváth Ferenc.
Tizennégy pont előnyünk van, tisztában vagyok vele, hogy Horváth egy híres edző Magyarországon. Volt már egymás ellen meccsünk, amikor még a Haladásnál dolgozott. Sajnos a talaj ma sem lesz a legjobb, de megpróbálunk nyerni
– ezt pedig a mérkőzés előtti interjú során Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője mondta.
ELSŐ FÉLIDŐ
Az első percek már azt mutatták, hogy itt valóban kemény csatára lesz kilátás: a harmadik percben Laidouni össze is szedett egy sárga lapot. A Honvéd vállalható felállásban, a kapujuktól kitolódva játszott, és hatalmas, előreívelt labdákkal próbáltak a Fradi védői mögé kerülni. Azonnal kirajzolódott, mit szeretne Horváth Ferenc, aki majdnem két év után volt látható a pálya szélén, mint vezetőedző. Persze ez a Ferencváros esetében is jól érzékelhető volt, akik rövidpasszos összjátékokkal szerettek volna veszélyes helyzeteket kialakítani: ez a tizennegyedik percnél még csak egy szöglet formájában sikerült, amiből egy kezezésgyanús kapuralövés adódott, de a bíró nem fújt közbe.
A tizennyolcadik percben remek helyről végezhetett el szabadrúgást a Fradi, Uzuni állt a labda mögé Isaellel kiegészülve. Előbbi ívelte szépen a kapu elé a labdát és több fejest is hárítottak a Honvéd játékosai, merthogy a kapussal együtt legalább heten álltak ott, hogy ne legyen gól – nem is lett. Ilyen szituációt, amikor 7-8 játékos egyszerre áll a kapuban, nagyon ritkán látni, és itt kell megjegyezni, hogy a kispestiek egységesen, nagy létszámban, sokat futva érkeztek meg oda, ahol éppen a labda volt.
Érdekes kérdése volt a meccsnek, hogy ezt vajon bírni fogják kilencven percen keresztül, vagy meglesz a böjtje a második játékrészben?
A huszonhatodik percben egy sikertelen Isael-szabadrúgást követően nem tudott felszabadítani a Honvéd és Boli nagyszerűen hozta magát helyzetbe, veszélyes helyről passzolt be remekül a kapu elé, de nem érkezett rá időben ferencvárosi játékos. Ekkorra már a Honvéd nagyon beszorult a kapuja elé és csak a védekezésre tudtak koncentrálni.
A harminckettedik percben újra Boli került nagyon jó helyzetbe, de a lövés gyengére sikerült, a kispesti portás könnyedén hárította. Három perccel később Isael is remek helyzetben lőhetett kapura, de ez a labda is fölément. Mindenestre az első félidő vége felé már szinte csak a Fradi támadott, a vendégcsapat pedig védekezett, és ha hozzájuk került a labda, már rúgták is előre. A harminckilencedik percben már pontos volt a lövés Civic szabadrúgásából, de a szlovák Tujvel kapus simán védte. Az első félidő utolsó percében még szögletből lehetőség adódott a Fradi előtt a gólszerzésre, de nem született találat, így nulla–nullás döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe.
MÁSODIK FÉLIDŐ
Másfél percet kellett várni az első nagy helyzetre, ami a Honvéd előtt adódott, Zsótér gyönyörűen csavarta meg a lövést, azonban pár centivel elnézte Dibusz kapuját. Az ötvenedik percre a hazai csapat is helyzetbe került, de Tokmac lövését menteni tudták a kispesti védők. Az ötvennegyedik percben a meccs addigi legnagyobb helyzetét alakította ki a Honvéd, de Dibusz megint mesterien védett, így megőrizte a döntetlen állást.
Aztán két perc múlva Uzuni mintha megérezte volna, hogy most már gól kell: tizenhét méterről egy kipattant labdát a kapu jobb sarkába helyezett és ezzel megszerezte csapatának a vezetést. 1–0.
Nagyon fontos volt Rebrov csapatának ez a gól, hiszen a következő percekben újfent remekül támadott a Honvéd és Gazdag lövése keltett újra izgalmakat, azonban Dibusz Dénes ismételten magabiztosan védett. Ahogy várni lehetett, még nagyobb fokozatba kapcsolt a vendégcsapat és már nem volt olyan lehangoló látvány a meccs a hazai fölény miatt. Kiegyenlített csata alakult ki a gólnak köszönhetően, azonban ez a Honvédnak cseppet sem volt elég gyógyír, hiszen számukra még a döntetlen sem lett volna kielégítő végeredmény. Főleg annak tükrében nem, hogy a ZTE és a DVTK is győzni tudott ebben a fordulóban.
A hatvanhetedik percben Uzuni ismét megvillant és egy hatalmas kapufát lőtt – több hete remekül és motiváltan játszik. Dibusz pedig ezen a meccsen is parádézott: a hetvennegyedik percben Gazdag tört kapura, és óriási bravúr kellett a Fradi kapusától, hogy megmaradjon az egygólos előnyük. Az akció után a kamera megmutatta Horváth mester ábrázatát – egy regényt lehetett volna írni az arckifejezésről. A meccs pedig a végére nagyon izgalmassá vált, hiszen hiába volt rengeteg nagy helyzete a Fradinak, csak egy gólt tudtak szerezni, így minden egyes Honvéd-helyzetben ott volt az egyenlítés lehetősége, ami nem hagyta lanyhulni a tévénéző szurkolókat.
A kispesti csapat nemhogy nem fáradt el a meccs végére, de még a nyolcvankettedik percben is hatalmas nyomulást indítottak az egyenlítésért: Gazdag lőtt ismét kapura, Dibusz pedig bemutatta a sokadik bravúrját ezen a meccsen. A vendégcsapat a továbbiakban sem adta fel: két perccel később megint a Fradi kapusának kellett vetődnie a labdáért.
A záró percekben is hatalmas csata alakult ki a pályán, sőt, az utolsó mozdulata ennek a találkozónak egy óriási vendég-kapufa volt, de további gól nem született ezen a mérkőzésen, ami azt jelentette, hogy a Fradi a mezőkövesdi döntetlent követően újra nyerni tudott, a Honvéd pedig hiába játszott jól és nagyon agresszíven, egyelőre várat magára a pontszerzés és a tizenegyedik helyről várják a folytatást – vagy a kiesést.
Fotó: FTC Hivatalos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS