Az Európai Unió kiemelt feladata továbbra is a koronavírus elleni oltási kampány fokozása, aminek érdekében fel kell gyorsítania a vakcinák engedélyezési folyamatát, valamint gyártásukat és szállításukat – hangsúlyozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az uniós tagállamok videós tanácskozásra készülő vezetőinek kedden elküldött levelében.
Michel a csütörtökön kezdődő, kétnaposra tervezett informális – és virtuális – csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében kiemelte: az új vírusváltozatok megjelenése, valamint a járvány visszaszorítását célzó korlátozások, illetve az egységes piacon az áruk és szolgáltatások zökkenőmentes áramlása közötti megfelelő egyensúly megteremtése továbbra is kihívást jelent. Szavai szerint meg kell találni a megoldásokat annak biztosítására, hogy a vakcinagyártók növelni tudják kapacitásukat, teljesítsék az oltóanyagok mennyiségére és gyártási határidejére vonatkozó kötelezettségvállalásaikat, illetve az oltóanyag-szállítás kiszámítható legyen. Charles Michel véleménye szerint a járvány megfékezéséhez továbbra is szükség lehet korlátozó intézkedésekre a nem alapvető utazásokkal kapcsolatban.
Továbbra is alapvető azonban az áruk és szolgáltatások folytonosságának biztosítása az egységes piacon
– emelte ki. Kijelentette, hogy folytatni kell az oltási igazolványok közös kidolgozását, valamint kulcsfontosságúnak nevezte a szolidaritást a kis- és közepes jövedelmű országokkal a COVAX programon keresztül, amelyet a koronavírus elleni vakcinával történő ellátásukra hoztak létre.
Tájékoztatása szerint az uniós tagállamok vezetői a tanácskozás második napján, pénteken mindenekelőtt az európai biztonság- és védelempolitika kérdéseivel foglalkoznak. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár részvételével eszmecserét folytatnak az EU és a katonai szövetség együttműködéséről, és megvitatják, miként lehetne javítani a biztonsági kihívásokra és fenyegetésekre való reagálás képességeit. Áttekintik továbbá az unió kibertámadásokkal és a hibrid fenyegetésekkel szembeni ellenálló képességének növelésére irányuló munkát – közölte. Michel közlése szerint a tagállami vezetők megbeszélést folytatnak az uniónak a déli szomszédsággal fenntartott kapcsolatairól is. Decemberben az Európai Tanács következtetéseket fogadott el e partnerségről, amelyben kiemelte, hogy a demokratikus, stabilabb, környezetbarátabb és virágzóbb déli szomszédság stratégiai prioritást jelent az EU számára.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS