Olaszországban északon városokat zárnak le, délen viszont a mozik, színházak megnyitására készülnek. A lombardiai Brescia, az umbriai Perugia és több más város után Emilia-Romagna tartomány székhelyét, Bolognát is lezárják szombattól az új vírusmutációk terjedése miatt, egyelőre egészen március 14-ig. Ezzel egy időben a kulturális tárca vezetője csütörtökön bejelentette, hogy március végétől a mozik és színházak újranyitását tervezi.
A valamivel kevesebb, mint négyszázezer lakosú Bologna sötétnarancssárga fokozatba lép át, ami azt jelenti, hogy ismét leáll a kereskedelem és a vendéglátás, a lakosságot otthonmaradásra szólították fel, és ismét távoktatásra állítják át a diákokat. A nagy-britanniai és a brazíliai vírusmutációk terjedése északról déli irányban halad, és már a fővárosban is érezteti hatását. Az ország húsz tartományából már nyolcban az intenzív osztályok telítettsége túllépte a kritikus küszöböt. Egyre több olasz város szennyvizében mutatják ki a vírusvariánsok jelenlétét, ahogyan ez a járvány első és második hullámában is történt.
Ezzel egy időben Dario Franceschini kulturális miniszter bejelentette, hogy az ország kevésbé járványveszélyes övezeteiben március 27-től újranyithatnak a lassan egy éve lezárt mozik és színházak. Hozzátette, hogy a biztonságos távolságra ültetett nézőknek kötelező lesz az FFP2-típusú szájmaszk viselése. A tárca bejelentése ellentmond az egészségügyi minisztérium rendelkezéseinek, amelyek húsvét utánig meghosszabbították a korlátozások fenntartását. A hatóságok ugyanis márciusban várják a járvány harmadik hullámának tetőzését. Az egészségügyi minisztérium legutolsó adatai szerint 3,8 millió személyt oltottak már be, ebből 1,3 millióan részesültek második dózisban. Az olasz gyógyszerügynökség (Aifa) közölte, hogy a Covid-19-ben megbetegedett és meggyógyult személyek számára elegendőnek tartja egyetlen dózis beadását.
San Marino Köztársaságban csütörtök délután kezdődött meg a vakcinázás. Mivel a 34 ezer lakosú miniállamba korábban egyetlen ampulla oltóanyag sem érkezett, a köztársaság saját forrásból Szputnyik V orosz vakcinát vásárolt. Hivatalos közlés szerint a tizenötezer darabos szállítmányért kevesebb, mint százötvenezer eurót fizettek. Elsőként a helyi sürgősségi osztály legfiatalabb ápolóját, a huszonhat éves Matteo Bedettit oltották be huszonnégy kollégájával együtt. Luca Beccari san marinói külügyminiszter az MTI-nek elmondta, hogy a járvány teremtette rendkívüli helyzetben az oltásbeszerzés is nehéz feladattá vált. Az első szállítmánnyal érkezett hétezerötszáz ampulla orosz vakcinával megkezdik a lakosság oltását, majd még egyszer ugyanekkora adagot várnak. Hangoztatta, hogy San Marino kiváló kapcsolatokat ápol Oroszországgal; ennek köszönhető, hogy más vakcina hiányában Szputnyik V-t tudtak vásárolni. Hozzátette, hogy Pfizer-BioNTech és AstraZeneca oltóanyagot is várnak, de a szállítmányok késnek. Megjegyezte, hogy hiába jönnek San Marinóba olaszok, őket nem olthatják be orosz vakcinával, mivel azt kizárólag a köztársaság állampolgárainak szerezték be.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri
Facebook
Twitter
YouTube
RSS