Izer Norbert szombati közleményében elmondta, hogy márciusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban, amellyel egyre több vállalkozó él; az adóelengedés százharmincezer dolgozó munkájának megtartását segítette.
A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára kijelentette: az adóügyi könnyítés a gazdaság újraindításának egyik legsikeresebb módozata lehet.
Az intézkedés eredményességét már most igazolja, hogy egy hónap alatt több, mint ötezerrel, 17 700-ra nőtt a munkáltatói adómentességet igénybe vevő vállalkozások száma. Novemberhez képest decemberben a megvédett álláshelyek száma is nőtt, hiszen 13 ezerrel több munkavállaló után érvényesítették a munkáltatók az adómentességet. Öt havi munkáltatói adómentességet kaptak a vendéglátásban és a szabadidős ágazatban tevékenykedők, a szálláshely-szolgáltatók, az utazásszervezők és a magántulajdonú buszos vállalkozók
– mondta az államtitkár.
A vállalkozásoknak nem kell megfizetniük 2020 novemberétől 2021. március végéig a munkavállalók utáni szociális hozzájárulási adót, szakképzési hozzájárulást, a rehabilitációs hozzájárulás arányos összegét, valamint a személyi jellegű kifizetések után a kivát. Az adóügyi könnyítés elsődleges célja az volt, hogy a kijárási korlátozásokkal leginkább érintett cégek minden egyes álláshelyének megvédéséhez segítséget nyújtson. Mindemellett makrogazdasági szempontból sem elhanyagolható az intézkedés hatása. Fontos szerepük lesz ezen ágazatoknak a gazdaság újraindulásában, ezért versenyképességi szempontból is fontos és szükséges a támogatás
– hangsúlyozta Izer Norbert. Az államtitkár emlékeztetett, hogy a kedvezmény igénybevétele a lehető legegyszerűbb módon történik: csak be kell jelölni a havi adó- és járulékbevallásban az erre a célra kialakított mezőket. Legközelebb, március 12-ig, a februári időszakra vonatkozó bevallást kell elküldeni az adóhivatalnak. Izer Norbert kitért arra is, hogy az ágazati adókedvezmény nem veszhet el. Ha a vállalkozó a bevallásában elfelejtette érvényesíteni a mentességet, de az igénybevétel feltételei fennálltak, akkor önellenőrzéssel módosíthatja bevallását.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS