Nyolcmilliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósulhat meg Pest megyében a kormány 4,3 milliárd forintos támogatásával – közölte a pénzügyminiszter szombaton, a Facebook-oldalán.
Varga Mihály azt írta: döntöttek a panzió- és szállodafejlesztési pályázatokról, így nyolc új panzió építése kezdődik meg és kilenc szállodában indulnak fejlesztések. Felsorolása szerint a beruházások Bugyi, Csomád, Dabas, Gödöllő, Herceghalom, Péteri, Vasad, Vecsés, Verőce, Visegrád és Zsámbék településeken valósulnak meg. A tárcavezető kiemelte, hogy a turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat döntött Magyarországon, a koronavírus-járvány azonban súlyosan érintette az ágazatot. Ezért – folytatta Varga Mihály – a kormány számos intézkedéssel segíti az itt működő vállalkozásokat. Tájékoztatása szerint ilyen az ágazati bértámogatás, “amellyel 115 ezer munkahelyet védünk meg”, ide tartozik a bevételkiesés megtérítése, az adó- és járulékkedvezmények, és a fejlesztések támogatása is. A koronavírus-járványra utalva közölte: az átoltottságot követően a turizmus fontos szerepet fog betölteni a gazdaság újraindításában.
Ehhez mindenekelőtt az kell, hogy minél többen oltassák be magukat
– hívta fel a figyelmet.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS