Liu Shaoang arany-, Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert vasárnap összetettben a rövidpályás-gyorskorcsolyázók világbajnokságán a hollandiai Dordrechtben. A Ferencváros 22 éves versenyzője Magyarország első összetett világbajnoki címét szerezte meg, a mostani vb-n pedig másodszor diadalmaskodott a szombati 500 méteres első helye után.
A 3000 méteres szuperdöntő úgy indult, hogy hárman kilőttek a rajtnál, így Liu Shaolin mellett a holland Itzhak de Laat és a francia Sebastien Lepape körelőnybe került, sőt, utóbbi még tovább ment, így másodszor is utolérte a főmezőnyt. Ezzel egyben az is eldőlt, hogy magyar aranyérmes lesz összetettben, már csak az volt kérdés, melyik Liu fivér lesz az. A 25 esztendős Liu Shaolint valószínűleg megzavarta a Lepape-nak szóló csengetés, így ő egy körrel a vége előtt teljesen kiengedett, emiatt de Laat mögött harmadikként ért célba, pedig a futamon belüli második hellyel övé lett volna az összetett világbajnoki cím.
A magyar testvérpár mögött az orosz Szemjon Jelisztratov végzett harmadikként összetettben. A nőknél a mindhárom egyéni távon győztes holland Suzanne Schulting már a rajt pillanatában biztos aranyérmes volt, ennek ellenére a 3000 méteres szuperdöntőt is megnyerte. Mögötte összetettben a kanadai Courtney Sarault szerezte meg az ezüst-, a magyarokkal készülő olasz Arianna Fontana pedig a bronzérmet. Később a staféták fináléival zárul a vb programja.
Eredmények:
férfi összetett, világbajnok:
Liu Shaoang 60 pont
2. Liu Shaolin Sándor 55
3. Szemjon Jelisztratov (Oroszország) 44
női összetett, világbajnok:
Suzanne Schulting (Hollandia) 136 pont
2. Courtney Sarault (Kanada) 58
3. Arianna Fontana (Olaszország) 39
…10. Jászapáti Petra 2
…27. Kónya Zsófia
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS