Úgy tűnik, elege lett Őrsi Gergely semmittevéséből a Fidesz II. kerületi szervezetének, akik nem rejtették véka alá, mit gondolnak az LMBTQ-propaganda lelkes támogatójaként elhíresült polgármesteréről, akit négy (!) alpolgármester is segít a semmittevésben munkában.
Kőkemény kritikát fogalmazott meg a Fidesz II. kerületi szervezete Őrsi Gergely polgármesterről. Véleményük szerint ugyanis a kerület első embere „megválasztása óta nem tesz mást, csak üldözi a népszerűséget”. A Facebookon közzétett bejegyzésben úgy fogalmaznak: Őrsi legfőbb célja, hogy „ő legyen az emberarcú, kedves kerületvezető srác/bácsi”. Hozzáteszik: bár ez egy polgármestertől nem szokatlan, az viszont már problémás, ha „teljesen elrugaszkodik a valóságtól és mindenben (is) jó fej akar lenni”. A bejegyzésben felidézik, hogy Őrsit évek óta gátlástalanul támogatja az egyik portál, ahol még azt is megírták, hogy a polgármester azzal a leleményes ötlettel rukkolt elő a nőnap alkalmából, hogy nőkről nevez el közterületeket. Az nyilván mellékes, hogy ezeken semmilyen ingatlannyilvántartási cím nincs. A Fidesz II. kerületi szervezete mindezt úgy kommentálja, hogy
Tehát eddig sem kereste ezeket a helyeket a térképen senki. De nevezhetjük szép gesztusnak. Aztán jött valami érthetetlen hír szintén ezen az „objektív” oldalon, hogy a II. kerületi polgármesteri hivatalban a nők hány százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak: 1,1%-al. Komoly adat. (Ennyi év után talán elvárható lenne, hogy „szuperokos és tévedhetetlen” internetpubik ne keverjék az önkormányzatot és a polgármesteri hivatalt, de ez már tényleg csak felesleges kötözködés.)
– olvasható a bejegyzésben. Hozzáteszik: „amikor azonban a női esélyegyenlőség támogatandó, de manapság divatos témáját is próbálja feljátszani a polgármester, talán kitérhetne arra, ő mit tett eddig az önkormányzat vezetésével eme kérdéskörben”. Majd azt is felidézik, hogy
2006 és 2019 között 1 alpolgármestere volt a II. kerületi Önkormányzatnak, Dankó Virágnak hívják. Jelenleg 4 alpolgármester van, mindegyikük férfi! Ez ugye női arányt nézve 100%-ról 0%-ra csökkenés. (Persze a politikusi költségek radikális emelkedése sem elhanyagolható.) A képviselő-testületben hatalmon lévő DK-Momentum-LMP-MSZP-PM többség 12 főjében 2 nő található. A Fidesz és KDNP ellenzék soraiban 8 főből 2. Ez ugye 16,66% szemben a 25%-kal.
A Fidesz II. kerületi szervezete végül arról ír, hogy
van min dolgoznia polgármester úrnak a PR területén is. De igazából jó lenne több energia és szakértelem a városrész mindennapi ügyeiben, az előző vezetés által kidolgozott vagy meg is kezdett programok átnevezése és/vagy befejezésre mellé új ötletek, tervek kidolgozásában, megvalósításában. Erre a járványidőszakban pont van is lehetőség.
A teljes bejegyzést a Facebookon olvashatják, ide kattintva.
Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS