Az évente beérkező több, mint négymilliárdnyi számla- és nyugtaadatból idén nyártól nemcsak áfabevallási tervezetet tud kiajánlani az adóhivatal, hanem számos, nemzetközi szinten is egyedülálló szolgáltatást nyújthat mintegy félmillió vállalkozásnak – tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
A vállalkozásokat idén nyártól már az adóhatóság segíti az egyik legbonyolultabb adózási kötelezettség teljesítésében azzal, hogy megküldi nekik az áfabevallás kiajánlott tervezetét. Három alapkőre épül az e-áfa, a XXI. századi adótörténelem egyik legnagyobb jelentőségű adóhivatali fejlesztése
– emelte ki Izer Norbert.
A legbiztosabb építőkő az online számlarendszer, idéntől ugyanis minden számlát lát az adóhivatal, ez évente 550 millió online számlát jelent. Évi mintegy 3,5 milliárdnyi adóügyi bizonylattal (nyugtával és egyszerűsített számlával) a legnagyobb adatállományt egy másik, már 2014 óta létező adóügyi eszköz, az online pénztárgép-rendszer biztosítja. Ezt egészíti ki az évi pár százezer elektronikus vámárunyilatkozat az importadatokkal
– sorolta az államtitkár. Izer Norbert elmondta, hogy az e-áfa rendszer már nyártól nagy könnyebbséget hozhat a vállalkozások ügyintézésében. Azon túl, hogy az e-áfa rendszerrel Magyarország az Európai Unióban az elsők között nyújt áfabevallás-kiajánlási szolgáltatást, a későbbiekben számtalan kényelmi funkció is elérhetővé válik. Mivel az adatok folyamatosan érkeznek, ezért akár naponta lekérdezhető az áfaegyenleg. A tervek szerint – folytatta az államtitkár – akár összeghatárokra, akár bizonyos számlakiállítókra automatikus értesítést lehet kérni. Így például a cég azt is beállíthatja, hogy jelezze a rendszer, ha a fizetendő áfa összege elér egy bizonyos összeghatárt. Megjegyezte, hogy ezek az adóhivatali szolgáltatások nemzetközi szinten is egyedülállóak: csökkentik az adminisztrációs terheket, segítik a cég saját ügyvitelének digitalizálását, és ezáltal a pénzügyek is sokkal tervezhetőbbé, kiszámíthatóbbá válnak – sorolta Izer Norbert. Az államtitkár kitért az e-áfa rendszer egyik legfontosabb építőkövét jelentő online számlákra is. Mint mondta, január 4-én lépett hatályba a minden egyes számlára vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség, ám a kormány még három hónap szankciómentes időszakot biztosított a vállalkozásoknak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal március 31-ig nem szab ki mulasztási bírságot, ha a vállalkozó nem vagy nem megfelelően szolgáltat adatot azokról a számláiról, amelyek 2021. január 4-től újonnan kerültek be az adatszolgáltatással érintett számlák körébe
– hívta fel a közelgő határidőre a figyelmet az államtitkár.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS