Eger exjobbikos polgármestere keményen beleszált a szivárványkoalícióba, elsősorban a Jobbikba és a Momentumba, utóbbit visszataszítónak nevezve. A baloldali párt helyi képviselői, sérelmezve a megnyilvánulást, kitennék a frakcióból Mirkóczit. A polgármester volt pártjának kommunikációját prolinak tartja, a Momentumot pedig visszataszítónak.
A 2019. évi önkormányzati választáson az Önt támogató pártok szavazói és a Önbe vetett hitük segítette a polgármesteri székbe, egészen pontosan 9842 egri polgár. A győzelem nem egy ember személyes győzelme, hanem a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Momentum, mint politikai szervezetek összefogásának sikere volt
– írta az exjobbikos Mirkóczki Ádám polgármesternek címzett nyílt levelében Jánosi Zoltán, momentumos egri képviselőjelölt annak kapcsán, hogy Mirkóczki egy lapinterjújában erősen bírálta a baloldali összefogás pontjait, és kijelentette: nem része a szivárványkoalíciónak.
Amíg ellenzéki oldalról olyanokat hallok, mint az Európai Egyesült Államok vagy az alapjövedelem meg a négynapos munkahét, hogy a genderről ne is beszéljek, ezektől megőrülök
– mondta Mirkóczki, majd keményen megtámadta egykori pártját, amelynek kommunikációját prolinak tartja, a Momentumot pedig visszataszítónak. Egyébként a négynapos munkahét Fekete-Győr András Momentum-elnök fixa ideája, az Európai Egyesült Államok és az alapjövedelem a DK-é, konkrétan Dobrev Kláráé.
Jánosi az Egri Ügyek nevű portál által szemlézett levélben többek közt „a Momentum szavazóinak cserbenhagyását” kéri számon az egri polgármesteren.
Azzal, hogy kilépett a pártjából, először a Jobbik szavazóinak fordított hátat, akik sok éven keresztül, választásról választásra támogatták önt munkájukkal és szavazatukkal
– állította a jelölt.
Nem ő volt az egyetlen, aki sérelmezte Mirkóczki Ádám kemény bírálatát. Komlósi Csaba független képviselő a sajtóban megjelent nyilatkozatok után kezdeményezte az Egységben a Városért Egyesület elnökségének összehívását, sőt, felszólította az egyesület önkormányzati frakcióvezetőjét és frakciójának megmaradt tagjait, hogy vonják le a megfelelő következtetéseket és „gondolják újra a város polgármesterével való további együttműködésüket”, mert szerinte a polgármester szavai „ellentétesek az egyesület létrehozásának céljaival és szellemiségével”.
Továbbá felkérem mindazon pártok helyi képviselőit, amelyeknek nevét és logóját Mirkóczki Ádám polgármesteri kampánya során használta, hogy nyilatkozatban határolódjanak el tőle!
– írta Komlósi Csaba. Az egri polgármester a helyi híroldalnak úgy reagált Komlósi nyílt levelére, hogy ő javasolta a pártpolitikától mentes városvezetést.
Az Egységben a Városért Egyesület szégyene, hogy Komlósi Csaba árulása és frakcióból való kilépése után még bármit kezdeményezhet ebben az egyesületben, hiszen abban a pillanatban ki kellett volna zárni. Egy olyan ember ne oktasson ki ellenzékiségből, aki az elmúlt másfél évben egyetlen egy közgyűlési vitában vagy sajtótájékoztatón, illetve egyetlen politikai tettében sem konfrontálódott a helyi Fidesszel
– válaszolta Mirkóczki. Komlósi Csaba a momentumos Keresztes Zoltán képviselővel tavaly ősszel lépett ki az Egységben a Városért frakciójából, ezzel megszűnt az egyesület közgyűlési többsége. A két baloldali képviselő ugyanis korábban is bírálta Mirkóczki Ádám vezetési stílusát, mert szerintük a polgármester nem vonta be a fontos döntésekbe az Egységben a Városért képviselőit, így a baloldali pártokat sem. Komlósi azonban megtartotta pozícióját az egyesületben és függetlenként politizált tovább – összegezte a baloldali belharcot a Magyar Nemzet. A lapnak egyébként nyilatkozott is a polgármester, aki azt mondta:
Amíg nincs olyan közös program, amelyet mindenki elfogad, addig egy időzített bomba az összefogás, előválasztás ide vagy oda.
Szerinte az is kérdéses, hogy az ellenzéki pártok valóban hajlandók-e teljes mellszélességgel beállni egy-egy megosztó személyiség mögé, amennyiben ilyen jelölt győz az előválasztáson.
Nagyon örülök, hogy nem nekem kell foglalkozni ezekkel a kérdésekkel
– fogalmazott.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS