1848 öröksége időtállónak bizonyult: a márciusi ifjak szabadságvágya és az áprilisi törvények szilárd erkölcsi iránytűként állnak ma is előttünk – írja Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője az intézet honlapján. Az azóta eltelt több mint százhetven év alatt számos dicső, avagy dicstelen fordulópontja volt történelmünknek, amely magán hordozta a nemzeti-nemzetközi törésvonalat, a forradalmiság „morális többletét” azonban mindig a 48-asok szellemisége, azaz a szuverenitásért való küzdelem adta. Így volt ez 1956-ban, és ezt vártuk a rendszerváltoztatás alkotmányos forradalmától is. Ezzel szemben a baloldali forradalmak, habár az egyenlőség és a társadalmi igazságosság eszméjét hirdették, rendre nemzetközi érdekeket szolgáltak ki. Ma Európa és Magyarország egy forradalmi lázban égő civilizáció kellős közepén áll: míg a nemzetközi baloldal permanens forradalmat hirdet az egyenlőségért, térségünkben úgynevezett „színes forradalmak” robbannak ki, addig a jobboldal a normalitás nevében lázad a liberális hegemónia ellen. Az Orbán-kormány egy évtized alatt lebontotta a posztkommunizmust, így forradalmi jelentőségű korszakváltást éltünk át, szuverenitásunkért azonban ma is ’48 szellemében kell megküzdenünk.
A magyar forradalmak morális igazolása
A forradalom kifejezés mára súlyosan megterhelt fogalommá vált, sokrétű használata reménytelenül relativizálta jelentését, így a szó mögött is elvitatott tartalom áll. Morális igazolásra azonban minden fegyverrel vagy politikai eszközzel élő, rendszereket vagy korszakokat leváltó, társadalmakat vagy kultúrákat felforgató, balról vagy jobbról kirobbanó forradalomnak szüksége van, ellenben menthetetlenül elvesznek – írja Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője.
Egy forradalom valódi értékmérője ugyanis nem a gyors politikai siker, hanem a tartós értékrögzülés, amely generációkon átívelő normákat képes állítani egy közösség elé.
Fontos, hogy a forradalom után egy olyan építkezés vegye kezdetét, amely erkölcsi szempontok szerint igazolja a változás létjogosultságát.
A forradalmak morális igazolására a 20. században két egymással ellentétes értelmezés alakult ki: az osztályalapú, egyenlőségre és társadalmi igazságosságra törekvő internacionalista-baloldali meghatározás (Karl Marx) és a demokrácia igényét megfogalmazó, az individuum számára nagyobb szabadságot nyújtó polgári definíció (Hannah Arendt).
Emellett, illetve ezzel számos alkalommal összefonódva robbantak ki nemzeti függetlenségre törekvő forradalmak, melyeknek egyedi – helyhez és időhöz kötött – értelmezésük van, és amelyekben a „morális többletet” egy nemzet önrendelkezése, a birodalmaktól való függetlenedési küzdelme adja.
Ezt a „morális többletet” nyújtja számunkra az 1848-as forradalom, melyben a polgári átalakulásért és a nemzet szuverenitásáért folyó küzdelem olvadt egybe.
A márciusi ifjak és az áprilisi törvények célja a rendiség lebontása, az egyéni szabadságjogok megvalósítása és az ország függetlenségének kiharcolása volt, ám a részsikerek után kitört szabadságharc elbukott.
Az európai nagyhatalmak elfojtották a függetlenségért folytatott küzdelmet, azonban a ’48-ban felébredt nemzeti öntudat tovább élt.
1848 törekvései maradandó értékeknek bizonyultak, ugyanis március 15-ét ma is a szabadság ünnepnapjaként tartjuk számon.
Fülkeforradalom: a posztkommunizmus lebontása
A magyar rendszerváltoztatást egy átmeneti, posztkommunista korszak (1990–2010) követte. A progresszió elvárása meghatározó maradt, az egykori kommunista nómenklatúra megtartotta hatalmi pozícióit, ahogy az utódpárt is sikeresen kapcsolódott be a plurális demokrácia politikai küzdelmeibe. Az Antall–Boros-kormány volt az egyedüli, mely a térségben kitöltötte a tejes ciklusát és amely képes volt olyan stabil alkotmányos alapokat lefektetni, amelyeken a hatalomba visszatérő posztkommunisták sem tudtak változtatni 1994-ben. Az átmeneti időszak posztkommunista szellemisége azonban szintén olyan stabilnak bizonyult, hogy az első Orbán-kormány (1998–2002) polgári törekvései sem tudták megbontani azt.
A baloldal progresszivitása – a reformmarxizmustól a nyugatias szocializmuson át a szociáldemokrácia „harmadik útjáig” – meghatározó politikai jelenség volt, amely megelőzte, de túl is élte, sőt el is térítette a rendszerváltoztatás folyamatát. A posztkommunista baloldal politikai értelemben egyesült a szintén progresszív, egykori „demokratikus ellenzék” liberális csoportjával (Demokratikus Charta), majd kormányra került (MSZP–SZDSZ kormányok). Így két évtizeden át határozta meg a politikai gondolkodás dimenzióit, fenntartva ezzel a posztkommunizmust, mint véglegesíteni szándékozott átmeneti időszakot.
A Fidesz–KDNP 2010-es első kétharmados győzelme egybeesett a posztkommunizmus progressziójának válságával, megszűnt a progresszív kontinuitás, így lehetőséggé vált az a „konzervatív fordulat” (Lánczi András), ami nem „őrzött” meg semmit a közelmúltból, végleg szakított a posztkommunista szellemiségű két évtizeddel és befejezte a rendszerváltoztatást, azaz lebontotta a posztkommunista struktúrákat.
A békés forradalomhoz építkezés szükséges, ennek megfelelően a második Orbán-kormány (2010–2014) egy új alkotmányos rendszer felépítésével bontotta le végleg a posztkommunizmust.
A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatával a posztkommunista ideológiai szembenállást felváltotta a nemzeti ügyeket szem előtt tartó kormányzás, az új Alaptörvény pedig tartalmában és szimbolikus módon is lezárta a posztkommunista korszakot és megteremtette egy nemzeti, a keresztény kultúrára alapozott korszak lehetőségét.
A negyedik Orbán-kormány (2018-tól kezdve) idejére a rendszerváltoztatás folyamata, mint alkotmányos, politikai és társadalmi forradalom lezárult, a posztkommunizmus véget ért.
A nemzeti konzervatív oldal további építkezése (családtámogatás, nemzeti kultúra megerősítése, határon túli magyarokkal való összekapcsolódás szorosabbá tétele) előtt ma az európai baloldal által hazánkba (is) importált erőszakos, a társadalmi rendet felforgató ideológiai nyomásgyakorlás akadálya tornyosul. A képlet egyszerűvé vált: a nemzeti jobboldal, miután (és miközben) alkotmányos forradalmi úton lebontotta a posztkommunizmust, a baloldalon egységesülő, nemzetközi támogatottsággal bíró politikai képződménnyel került szembe, ami már nem a múltból hozott előnyökkel, hanem a külföldről kapott szellemi és anyagi támogatásokkal vívja politikai csatáját.
1848 mérlege 2021-ben
Az 1848-ban megfogalmazott erkölcsi parancs, vagyis a generációkon átívelő szabadságvágy, benne a nemzeti függetlenség követelésével, ma is iránytűként szolgál, amikor a velünk élő forradalmakat vívjuk.
Ahogy a változások és a forradalmi törekvések „morális többletét”, úgy az új állapotok létrejöttének helyességét is az ország függetlenségének és szuverenitásának megőrzése igazolja.
A Nagy Ervin írása a XXI. Század Intézet oldalán egészében itt olvasható el.
(Vezető kép: Budapest, 2021. március 13. MTI/Mohai Balázs)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS