„Ilyenkor, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc napján, március 15-én mindig eszembe jut a drága emlékű Kelemen Levente, oklándi unitárius tiszteletes, aki mozgatórugója volt a Tiszteletbeli Székely cím adományozásának. Történelmi múltunk, hagyományaink, a turulmadár, a Kossuth címer, a nemzeti színű zászlónk, a ’48-as és ’56-os lyukas zászlóink mind-mind az összetartozás, fennmaradásunk jelképei. Mint ahogy szerte Nagy-Magyarországon, a szabadságharcos hőseinknek felállított szobraink is. Ahogyan az a nyergestetői emlékmű, amely a székely hősöknek állít emléket. Azoknak a vörössipkásoknak, akik kétszázan védelmezték a szorost Tuzson János alezredes vezetésével a 12 ezer fős osztrák-orosz ellenséges hadsereggel szemben. Végül lemészárolták őket, de kitartásuk máig szóló üzenet. A magyarnak az életét el lehet venni, de a hitét nem.” Stefka István írása.
Ilyenkor, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc napján, március 15-én mindig eszembe jut a drága emlékű Kelemen Levente, oklándi unitárius tiszteletes, aki mozgatórugója volt a Tiszteletbeli Székely cím adományozásának.
A szocialista Gyurcsány Ferenc-Kovács László kettős és a liberális SZDSZ gyalázatos kampánya a kettős állampolgárság ellen, a 2004. december 5.-i népszavazáson majdnem kettészakította a nemzetet. A többség józan esze és szíve azonban a kisebbségbe taszított magyarság mellé állt.
A magyar-magyar együvé tartozás kihangsúlyozására másfél évtizeden keresztül a székelyföldi Oklándon, a több évszázados unitárius templomban, Kelemen Levente ünnepélyes körülmények között, hagyományőrző ’48-as huszárok részvételével évről évre Tiszteletbeli Székelyeket avatott. Ezt a megtiszteltetést azok érdemelték ki, akik sokat tettek a határainkon túl élő magyarságért, a székelységért. Több mint négyezren lettek tiszteletbeli székelyek, polgármesterek, falusi gazdák, iparosok, vállalkozók, művészek, népzenészek, orvosprofesszorok, politikusok, újságírók.
Az oklándi unitárius templom falán keretbe foglalt eredeti ’48-as zászlót különös becsben tartotta, tartja a falu közössége. A fényképen, a zászló alatt éppen Kövér László, a magyar parlament elnöke és Kelemen Levente látható, amint Ferkó Dánielt, a PestiSrácok.hu és a PestiTV vezető munkatársát avatják tiszteletbeli székellyé. A honvéd trikolór története nem mindennapi: Oklánd lakossága azt egy orgonasípba rejtette el az 1944-es szovjet-román elözönlés elől, s csak a kétezres években, az orgona felújításakor került elő. A zászlót Kelemen Levente restauráltatta a Magyar Nemzeti Múzeumban, ezután került ki képen is látható helyére.
Emlékezetes nap: középen: Ferkó Dániel / Fotó: Horváth Péter Gyula
A székelyek, az erdélyiek, de a kárpát-medencei magyarság körében különösen nagy becsben tartják a ’48-as zászlót. Ezek a zászlók szimbolikus erővel bírnak. A zászló a függetlenség, a szabadság, a sajtószabadság jelképe, amely egyben a magyarság megmaradásáért vívott küzdelem legerősebb szimbóluma.
Amikor még börtön járt a magyar zászlóért
A Ceaucescu-diktatúra idején is féltve őrzött kincs volt a zászló. A feleségemmel 1971-ben mentünk először Erdélybe, amikor megálltunk Csíkszentmadarason Tivadar bácsinál, a katolikus plébánosnál, aki megmutatta az oltár asztalát beborító, biblikus alakokat ábrázoló terítőket, aminek ötödik darabja egy eldugott ’48-as zászló volt. Az akkori Romániában ezért börtön járt. Igaz a Rákosi-, majd a korai Kádár-diktatúrában magyar zászlót is csak vörös lobogó mellett lehetett kitűzni. Ma már szabadon lengetheti a szél a piros-fehér-zöld nemzeti zászlónkat.
A forradalom és szabadságharc zászlóinak, a magyar zászlónak üldöztetése máig nem ért véget a kisebbségben élő magyarjaink szülőföldjén. Most kaptuk a hírt, hogy nemzeti ünnepünket néhány szélsőséges román meg akarta zavarni Sepsiszentgyörgyön. A hír szerint vasárnap megjelent a háromszéki megyeszékhely főterén a Calea Neamului (Nemzet Útja) Egyesület vezetője, Mihai Tîrnoveanu és néhány kísérője, és a főtér egyik lámpaoszlopára kitűzték a román trikolórt a magyar lobogók közé.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a zászlós incidens kapcsán úgy nyilatkozott: „vannak, akik nem bírják elviselni, hogy ebben az országban, saját szülőföldünkön jól érezzük magunkat, saját szimbólumainkkal nyugodtan megéljük a nemzeti ünnepünket”.
Azért vannak békülékeny hangok is március idusán. Az erdélyi magyar kisebbséget üdvözölte Floria Citu román miniszterelnök, de Klaus Iohannis, román elnök is üzenetet küldött a romániai magyaroknak [először]: ,,Önöknek, magyar etnikumú román állampolgároknak a mai nap alkalmat nyújt arra, hogy megvallják a népük egységét megteremtő értékeiket, amelyekhez ragaszkodnak, hogy büszkén felmutassák identitásukat, amellyel beírták magukat a történelembe és az egyetemes kultúrába” – írta a magyaroknak szóló, honlapján közzétett ünnepi üzenetében.
Szívszorító érzés a Nyergestetőn
Történelmi múltunk, hagyományaink, a turulmadár, a Kossuth címer, a nemzeti színű zászlónk, a ’48-as és ’56-os lyukas zászlóink mind-mind az összetartozás, fennmaradásunk jelképei. Mint ahogy szerte Nagy-Magyarországon, a szabadságharcos hőseinknek felállított szobraink is.
Tivadar tisztelendő atya vitt fel bennünket Csíkkozmásról a 895 méter magas Nyergestetőre. Eldugott, bozótos helyen, fák között mutatta meg az emlékoszlopot, amelynek talapzatát friss virágok és nemzeti színű szalagokkal feldíszített koszorúk díszítettek. Az 1849. augusztus 1-i véres csata emlékére készült. Amikor kétszáz vörössipkás védelmezte a szorost Tuzson János alezredes vezetésével a 12 ezer fős osztrák-orosz ellenséges hadsereggel szemben.
A székelyek hosszan kitartottak, de egy kászoni román pásztor megmutatta a titkos ösvényt a hegytetőre, s az ellenségnek sikerült hátba támadni a hős honvédeket. Mind meghaltak. Kányádi Sándor erdélyi költő írt a Nyergestetőről, mint a székelyföldi Thermopiléről.
A székelyföldiek kitartása, akár Oklándon a ’48-as zászló megőrzése is jelképezi azt, hogy a magyarnak az életét el lehet venni, de a hitét nem.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS