Levelet írt a Budavári Lakosok Szövetsége (BLSZ) a Deutsche Wellének, amelyben tiltakoznak a német közszolgálati televízió március 6-án megjelent manipulatív és hamis állítások sorát felvillantó riportja ellen. Az említett műsorban megszólaltatott V. Naszályi Márta az I. kerület párbeszédes polgármestere és Ungváry Krisztián baloldali történész nyilatkozataira alapozva azt sugallták, hogy a Budai vár és a Kossuth tér felújítása a magyar kormány szélsőséges nacionalizmusát bizonyítja és ezt még azzal a hazugsággal is megtoldották, hogy a zsidók ismét félnek hazánkban. A BLSZ sajtóhoz eljuttatott levelében azonban leszögezte, hogy zsidó honfitársaink békében és biztonságban élhetnek Magyarországon.
A német közszolgálati televízió hazánkat lejárató legutóbbi hazugságcunamija ellen tiltakozik a sajtóhoz eljuttatott levelében a Budavári Lakosok Szövetsége.
Felháborítja közösségünket, hogy egy olyan ország közszolgálati médiája készít és tesz közzé a Budai Vár rekonstrukciós munkálatait hamis színben feltüntető riportot, amely a II. világháború kirobbanásáért és a rombolásokért nagyrészt felelős. Minden alapot nélkülöz az a megállapítás is, hogy zsidóüldözés van Magyarországon. Magyarországon békében és biztonságban élhetnek zsidó honfitársaink.
– olvasható a szövetség levelében, melyben arra is felhívják a figyelmet, hogy az egész riport sértő a vári lakosok részére, akik itt a német megszállás alatt mentették az üldözötteket, az ostrom alatt irtózatos szenvedéseket álltak ki és sokan elpusztultak, közben ápolták és ha kellett, temették, nemcsak a magyar sebesülteket és halottakat, hanem ápolták és ha kellett, temették a német és a szovjet sebesülteket és halottakat is.
Az eltelt évtized alatt nagyszerű eredmények születtek, megújult a Várkert Bazár, a Testőrségi Palota, a Lovarda, a Stöckl lépcső, a várhoz tartozó kertek, sétányok és folytatódik a Vár további rehabilitációja, befejezés előtt áll a Szent István terem rekonstrukciója. A Budai Várban élők nap mint nap sétálnak a királyi várban, szeretik és örülnek a megújuló épületeknek, az építkezések miatt semmi hátrányt és zavart nem szenvednek… Mi, akik itt élünk, boldogok vagyunk, hogy a lerombolt királyi palotát és a többi csodálatos középületet az alkotók eredeti tervei alapján megvalósulni látjuk. Nagyon örülünk és hálásak vagyunk, hogy megélhetjük ennek a csodálatos történelmi városnegyednek a megújulását. A Budai Vár az ország szíve, az egész országból nagyon sokan elzarándokolnak a Várba, a Várkert Bazárba, hogy láthassák a pompásan újjávarázsolt építményeket, a megújult zöldfelületeket, parkokat, amelyek szervesen illeszkednek egymáshoz a Hauszmann program szerint. A Budai Vár Magyarország legfontosabb turisztikai látnivalóinak helyszíne
– mutatott rá levelében a Budavári Lakosok Szövetsége.
Javasolni tudjuk a polgármesternek, a riport alanyoknak, a külföldi sajtónak sétáljanak gyakrabban a pompás Várnegyedbe, érezzék át a történelmi hely nagyszerűségét, örüljenek annak, hogy a Budai Vár már nem a háborús időket idézi, hanem végre épül és szépül. Elvárjuk a Deutsche Welle-től, hogy a Budai Vár felújításával kapcsolatos cikkét korrigálja. Elvárjuk, hogy az egyoldalú megítélés helyett a történelem ismeretének, a német közszolgálati kultúrának és az igazságnak megfelelően járjon el
– zárult a Tóth Istvánnénak, a szövetség elnökének a levele.
Fotó: YouTube-képernyőfelvétel
Facebook
Twitter
YouTube
RSS