Kedvező finanszírozási feltételekkel kötött megállapodást Magyarország a haderő fejlesztésére: 348,5 millió euró, azaz mintegy 130 milliárd forintnyi forrást biztosít az ország harci-védelmi képességének növeléséhez az Export Credit Norway (ECN) és a Norwegian Export Credit Guarantee Agency (GIEK) – jelentette be szerdán a Pénzügyminisztérium (PM).
A közlemény szerint a finanszírozás alacsony költséggel jár, kedvezőbbé teszi az államadósság hátralévő futamidejét, és elősegíti, hogy Magyarország több lábon álljon az adósságkezelésben. Az ECN és a GIEK által nyújtott exporthitel-finanszírozás a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében megvalósuló harci-védelmi fejlesztést tesz lehetővé. A forrás a 410 millió euró összegű NASAMS-szerződéshez kapcsolódik, amelyet Magyarország a Norvég Kongsberg Defence & Aerospace AS szállítóval 2020 novemberében kötött meg. A haderő speciális beszerzésének 85 százalékát fedezi az exporthitel igénybevétele, amely az állam számára igen kedvező, hozzávetőlegesen megegyezik a devizakötvény-kibocsátás feltételeivel.
A futamidő a teljes összeg lehívásától számított nyolc és fél év
– ismertette a PM közleménye. A finanszírozási mód illeszkedik az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) stratégiájába. Egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország több lábon álljon a hitelfelvételek szempontjából, másrészt az ügylettel hosszabbodik az államadósság átlagos hátralevő futamideje is.
A kormány elkötelezett amellett, hogy Magyarország és a magyar emberek biztonságát garantálja, ezért fogadta el a Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot, amellyel az elmúlt huszonöt év legnagyobb és legátfogóbb honvédelmi programja indult meg
– áll a közleményben.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Facebook
Twitter
YouTube
RSS