A Gyurcsány-érában nem érte meg fiatalnak lenni, hiszen az egyetemisták gyermekvállalását ösztönző ellátásformákat 2006 után fokozatosan leépítették, majd megszűnt a tandíjmentesség, az egyetemi évekből pedig csak fél évet számíthattak be a gyedhez szükséges jogosultsági időbe. Az Orbán-kormány, miután visszarántotta az országot a gazdasági csőd széléről, nekilátott egy új Magyarország alapjainak lerakásához. Először bevezették a gyed extrát, amely lehetővé tette, hogy a kisgyermeket nevelők egyszerre dolgozzanak, tanulhassanak, és közben ne essenek el az állami támogatásoktól sem. A diplomás gyed kezdetben csak egy évre járt az egyetemistaként gyermeket vállaló anyáknak, 2018-tól bővült kétévesre, összege pedig 2021-ig csaknem másfélszeresére növekedett. Jövőre a huszonöt év alatti igénylőknek ez az ellátás is adómentessé válik.
Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért (KINCS) vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta:
A diplomás gyedet azok igényelhetik, akik a felsőoktatásban tanulnak, vagy a felsőoktatási tanulmányaik végétől számított egy éven belül vállalnak gyermeket. Ez az ellátás a gyermek születésétől a gyermek kétéves koráig jár, összege 2021-ben bruttó 117 180, illetve 153 300 forint, attól függően, hogy alapképzésen vagy mesterképzésen vesz részt az ellátásra jogosult.
A szakértő elmondása alapján kifejezetten kedvezőtlenül hatott az egyetemisták gyermekvállalására az, hogy a diplomás gyed 2014. évi bevezetése előtt a felsőoktatási hallgatók vagy pályakezdő diplomások csak fél évet számíthattak be a hallgatói jogviszonyukból a gyedhez szükséges egyévi jogosultsági időbe. A gyed extra 2014-es bevezetése után a gyermeket vállaló fiatalokat kedvezőtlen érintő számítási mód megszűnt. Fűrész Tünde hozzátette:
2014. január 1-je óta a magyarországi egyetemek nappali tagozatán már legalább két aktív félévet eltöltött hallgatók, vagy az ilyen tanulmányaikat legfeljebb egy éve befejezett és a normál gyedhez szükséges egy év biztosítási idővel nem rendelkező pályakezdő diplomások – főszabály szerint az anyák, de amennyiben ők valamilyen okból kiestek a jogosultságból, akkor az apák is – diplomás gyedre lettek jogosultak gyermekük születésétől annak egyéves koráig.
Az ellátás folyamatosan bővül: 2018. január 1-től az ellátás időtartamát egy évvel, a gyermek kétéves koráig meghosszabbította, azaz a kétszeresére növelte a kormányzat. 2020. január 1-től pedig az az édesanya, aki diplomás gyedben részesül, és az ellátás folyósítása alatt, vagy annak megszűnését követő egy éven belül gyermeket vállal, ismét jogosult lesz a diplomás gyedre. Sőt, a legújabb kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a huszonöt év alatti fiataloknak 2022-től a diplomás gyed után sem kell személyi jövedelemadót fizetniük.
A 2014-es bevezetése óta a hallgatói gyedben részesülők száma évről évre emelkedett, ahogy a juttatás összege is. Ráadásul a felsőoktatási intézmények az utóbbi években egyre több családbarát szolgáltatással segítik a kismamákat, például rugalmas óra- és vizsgarenddel, baba-mama helyiségekkel vagy a költségtérítéses képzések díjából kedvezményeket adtak, de például a központi felvételi eljárásban többletpontok is járnak nekik. Az édesanyák visszatérését a munkaerőpiacra segíti az is, hogy a gyed és a gyes mellett úgy dolgozhatnak, hogy nem veszítik el a juttatásokat.
Forrás/fotó: Magyar Nemzet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS