Carolina Darias egészségügyi miniszter bejelentése szerint Spanyolország jövő szerdától ismét alkalmazza az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyagot. Mint mondta, azért várnak a jövő hét közepéig, mert várhatóan hétfőn döntenek arról, hogy módosítják-e azok körét, akik megkaphatják ezt az oltóanyagot.
Eddig a tizennyolc és ötvenöt év közötti korosztályt oltották az AstraZeneca vakcinájával, de már tervben volt a kibővítése 65 éves korig, amikor átmenetileg leállították a vakcina használatát, miután több országban, köztük Spanyolországban is jelentettek olyan eseteket, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében. María Jesús Lamas, a spanyol gyógyszerügynökség (AEMPS) vezetője elmondta: az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön biztonságosnak értékelte a brit-svéd védőoltást, amelynek előnyei meghaladják az esetleges kockázatokat. Hangsúlyozta: egyelőre nincs bizonyított kapcsolat a vérrögképződés megnövekedett kockázata és az oltóanyag között, igaz, ennek ellenkezőjét sem igazolták, ezért a vizsgálatok tovább folytatódnak.
Spanyolországban eddig 981 ezren kapták meg az AstraZeneca vakcináját; az oltottak között három trombózisos esetről érkezett jelentés, egyikük életét vesztette.
Forrás: MTI; Fotó: EPA/Toms Kalnins
Facebook
Twitter
YouTube
RSS