Ismert magyar emberek kampányolnak a koronavírus elleni oltás mellett, mint például Kemény Dénes, Miklósa Erika vagy Gyurta Dániel – írja közleményében Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Dömötör Csaba a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) által eljuttatott közleményben azt írta: a kormány ezen a héten új kampányt indít a koronavírus elleni oltások népszerűsítésére. A tájékoztató filmekben ismert magyar emberek és neves egészségügyi szakemberek állnak ki az oltások mellett.
A tájékoztató akcióban a személyes tapasztalatok és az egészségszakmai álláspontok is helyet kapnak – tette hozzá az államtitkár.
A kezdeményezéshez csatlakozott többek között Kemény Dénes, Miklósa Erika, Nagy Tímea, Csányi Sándor, Cseh László, Borbás Mária, Gyurta Dániel és Nagy Feró. Az egészségügyi szakemberek közül Müller Cecília, Merkely Béla és Szlávik János is buzdít az oltásra.
Dömötör Csaba kitért arra is, hogy mindeközben egyre nő az oltásra regisztrálók száma: már több mint 3 millió 840 ezren jelezték igényüket.
Az oltási terv szerint a következő napokban folyamatosan érkeznek az újabb szállítmányok, így az eddig regisztrálók májusig megkaphatják a vakcinát – olvasható a közleményben.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS