Terrorcselekmény következtében történt üzemzavar vasárnap a natanzi urándúsítóban – közölte Ali Akbar Szálehi, az iráni atomprogram vezetője, akit az iráni állami tévé idézett. Szálehi leszögezte, hogy a nemzetközi közösségnek és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (IÁ) reagálnia kell a nukleáris terrorizmus eme esetére, majd hangsúlyozta: Irán fenntartja a jogot, hogy válaszlépéseket tegyen az elkövetők ellen.
Az izraeli közszolgálati rádió szerint az izraeli külföldi hírszerző ügynökség, a Moszad hajtott végre kibertámadást az urándúsító ellen. Szálehi leszögezte, hogy a nemzetközi közösségnek és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) reagálnia kell erre a – mint mondta – „nukleáris terrorizmusra”.
Irán elítéli ezt az alávaló cselekedetet, és hangsúlyozza, hogy a nemzetközi közösségnek és a NAÜ-nak el kell járnia a nukleáris terrorizmus esetében. Irán fenntartja magának a jogot, hogy válaszlépést tegyen az elkövetők ellen
– közölte Szálehi, részletekbe nem bocsátkozva.
A Moszad kibertámadást hajthatott végre
A NAÜ szóvivője emailben közölte, hogy ismerik a sajtóhíreket, de egyelőre nem kommentálják a történteket. Az izraeli közszolgálati rádió közben meg nem nevezett hírszerzési forrásokra hivatkozva közölte, hogy a Moszad kibertámadást hajtott végre a natanzi urándúsító ellen. A Kan rádió nem közölte, hogy mely ország hírszerzésére hivatkozott híradásában. Behruz Kamalvandi, az iráni atomenergiai hivatal szóvivője vasárnap reggel közölte, hogy üzemzavar volt az Iránban, az ország középső részén, a Natanz városánál működő atomipari létesítménynél. Az urándúsítót árammal ellátó hálózati rendszer hibásodott meg. A szóvivő korábban azt mondta, hogy az incidens nem okozott károkat, illetve sugárszennyezést. Éppen előző este helyezték üzembe Natanzban az új, nagyobb teljesítményű urándúsító centrifugákat, amelyek működtetése sérti az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt nemzetközi megállapodást. A ceremónián Haszan Róháni elnök megerősítette, hogy országa továbbra is elkötelezett az atomfegyverek terjedésének megakadályozása mellett.
Az Iszfahán tartományban fekvő sivatagban épített létesítményt, az iráni urándúsító program központi üzemét megfigyelés alatt tartja a NAÜ, az ENSZ-nek az atomsorompó egyezmény betartatásán őrködő szakosított szervezete. A natanzi incidens akkor történt, amikor Teherán és Washington megpróbálja újjáéleszteni a 2015-ben Bécsben az iráni atomprogram korlátozásáról és cserében a Teherán elleni szankciók fokozatos feloldásáról aláírt atomalkut. Donald Trump akkori amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan kiléptette országát a szerződésből és bevezette újból az iráni gazdaságot fojtogató büntetőintézkedéseket, 2019-től pedig Teherán hagyott fel egymás után a szerződésben vállalt kötelezettségei teljesítésével. Tavaly júliusban rejtélyes eredetű robbanás rázta meg a natanzi üzemet, amelyről az iráni hatóságok később azt közölték, szabotázs történt. Megfigyelők szerint Izrael hajthatott végre támadást az urándúsító üzem ellen. 2010-ben a Stuxnet nevű számítógépes vírust – amelyet széles körben elterjedt vélekedés szerint az Egyesült Államok és Izrael fejlesztette ki – fedezték fel a natanzi urándúsító ellen elkövetett kalóztámadás után.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS