Amint arról beszámoltunk, döntés szültett az árvaellátás minimumának duplájára emeléséről. Az Egyszülős Központ mai közleményében köszönetét fejezte ki a döntés kapcsán.
Az Egyszülős Központ azt közölte szombaton, hogy Magyarországon 55 ezer olyan árva vagy félárva gyermek él, akik jogosultak árvaellátásra.
Az árvaellátás minimumának szombaton bejelenetett duplájára emelése hatalmas segítség nekik
– tették hozzá.
Ez akár 25 ezer forint havi emelést is jelenthet gyerekenként
– hangsúlyozták.
Az emelés a megbecsülés jele is, hiszen a tragédia után a társát elvesztett egy szülőnek két ember munkáját kell elvégeznie a továbbiakban
– fogalmaztak a budapesti szervezet közleményében.
A budapesti Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt, hogy gyakorlati segítséget nyújtson azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő. Az elmúlt csaknem két évben a központ több mint 70-féle szolgáltatásával 14 500 egyszülős családot ért el. Magyarországon ma több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel, az egyszülős családok száma mintegy 300 ezer.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS