Kína nem törekszik hegemóniára, terjeszkedésre vagy befolyási övezet kialakítására, akármilyen erőssé is válik – mondta Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a dél-kínai Hajnan szigetén fekvő Boao városban rendezett ázsiai gazdasági konferencia (Boao Forum for Asia – BFA) nyitó plenáris ülésén videokapcsolaton keresztül. Hangsúlyozta, hogy az egy, vagy néhány ország által szabott szabályok nem erőltethetők másokra, mint ahogyan az egyes országok által követett egyoldalú politika sem diktálhatja a tempót az egész világnak.
A kínai elnök hangsúlyozta: az egyenlőség, valamint a kölcsönös tisztelet és bizalom alapelveinek központi szerepet kell betölteniük az államok közötti kapcsolatokban,
mások utasítgatásával, és mások belügyeibe avatkozással nem lehet támogatást szerezni
– szögezte le.
Hszi megjegyzéseit ugyan nem célozta egyik konkrét félnek sem, ám a mások belügyeibe avatkozás vádját kínai félről az utóbbi időben rendszeresen hangoztatták mindazokkal szemben, akik kritizálták a pekingi vezetést egyebek mellett a Hongkongban, valamint az északnyugat-kínai Hszincsiangban alkalmazott intézkedések miatt. Úgy fogalmazott: az egy, vagy néhány ország által szabott szabályok nem erőltethetők másokra, mint ahogyan az egyes országok által követett egyoldalú politika sem diktálhatja a tempót az egész világnak. Leszögezte továbbá: Kína soha sem fog részt venni fegyverkezési versenyben.
Globális közkinccsé teszik a kínai oltóanyagokat
Hszi beszédében a nemzetközi együttműködés előmozdítását sürgette továbbá a kutatás és fejlesztés, valamint az oltóanyagok gyártása és elosztása terén a koronavírus-járvánnyal szemben folytatott küzdelemben. Aláhúzta: arra kell törekedni, hogy a világon mindenki hozzáférhessen a számára szükséges vakcinához. Kiemelte: Kína tartja magát ígéretéhez, és globális közkinccsé teszi a saját fejlesztésű oltóanyagait, folytatja az együttműködést az Egészségügyi Világszervezettel és más országokkal a járvány elleni fellépésben, és igyekszik még többet tenni azért, hogy a fejlődő országoknak is segítséget nyújtson a koronavírus leküzdésében.
Az idén április 18. és 21. között megrendezett éves konferenciát a járványhelyzetre való tekintettel részben az interneten keresztül tartják, miközben a helyszínen mintegy 60 ország és térség több mint 2600 küldötte vesz részt.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Világgazdasági Fórum/Pascal Bitz
Facebook
Twitter
YouTube
RSS