Több tucat új diszkontüzlet építését tiltotta meg az illetékes bizottság a plázastop tavalyi bevezetése óta, a német Aldi és Lidl mégis gőzerővel terjeszkedik. A főváros és a nagyobb városok belső kerületeiben a legintenzívebb a térnyerés.
A napokban nyitotta meg 158. magyarországi üzletét Győrben a Lidl, s ezzel újra bizonyítást nyert, hogy hiába a plázastop tiltása, külön engedély nélkül sem lehetetlen háromszáz négyzetméternél nagyobb üzletet nyitni. Budapest belső kerületeiben az utóbbi időben intenzíven terjeszkedik a két nagy német diszkontlánc. A jogszabály bevezetése óta az Aldi hat, a Lidl három üzletet nyitott a fővárosban.
Kihasználják azt a szabályt is a hálózatok, hogy például szabadon terjeszkedhet az a kereskedő, aki franchise rendszerben – vagyis más, már működő vállalkozáson keresztül – bővíti hálózatát. A cégfelvásárlás pedig akár egészen extrém módon megnövelheti egy-egy kereskedelmi lánc piaci jelenlétét, gondoljunk itt például az Auchan-Cora fúzióra. De hasonlóképpen felvásárlással jutott új üzletekhez a Coop és a CBA is, amikor megszerezték a magyar piacról kivonuló Profi és Match üzleteket.
A teljes cikk a mai Magyar Nemzetben olvasható.
fotó: richpoi.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS