Szlovákiában Soros György pénze befolyásolta és befolyásolja az események alakulását – jelentette ki pozsonyi sajtótájékoztatóján Robert Fico volt szlovák miniszterelnök, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte csütörtökön.
Fico, aki jelenleg a pozsonyi parlament legnagyobb ellenzéki pártjának, az Iránynak (Smer-SD) az elnöke, ezt arra reagálva mondta, hogy résztulajdonost váltott a második legnagyobb szlovákiai kiadóvállalat, az ország vezető liberális lapját, a Sme-t is működtető Petit Press. A kiadóvállalat csütörtökön a Sme hírportálján közölte, hogy egyik eddigi résztulajdonosa, a Penta pénzügyi csoport eladja a kiadóban birtokolt 34 százalékos részét a New York-i székhelyű, “hagyományosan független médiába befektető” Media Development Investment Fundnak (MDIF).
Robert Fico a váltás kapcsán azt mondta: az MDIF a világ egyik legnagyobb csalójának, Soros Györgynek az ellenőrzése alatt van. Hozzátette: a résztulajdonváltás, amely jelentősen megváltoztatja a médiatér minőségét, tulajdonképpen beismerése annak, hogy a szlovák politikát így befolyásolják. Fico hangsúlyozta: a Soros-pénzeket a múltban és jelenleg is egyes politikusok támogatására vagy éppen likvidálására használták és használják. Fico – aki 2019 tavaszán azután kényszerült távozásra a kormányfői székből, hogy Ján Kuciak újságíró meggyilkolása után tüntetések sorozata indult a kormánya ellen – korábbi kijelentéseit megismételve leszögezte: 2019-ben egy államcsínykísérletre került sor Szlovákiában, amely során a tüntetéseket Soros György is támogatta.
A Petit Press kiadóban résztulajdonát most eladó Penta, amely az egyik legnagyobb pénzügyi csoport Szlovákiában, 2014-ben vásárolta be magát a kiadóba. A tranzakció annak idején a liberális média zajos kritikáját váltotta ki, és magával hozta azt is, hogy a kiadó birtokába tartozó Sme újságíróinak egy része távozott a laptól, és Dennik N néven egy másik liberális lapot hoztak létre. A Penta pénzügyi csoport egyik társtulajdonosát, a vállalat egyik kulcsfontosságú – immár volt – vezetőjét, Jaroslav Hascákot decemberben korrupciós vádakra hivatkozva vette őrizetbe, majd tartóztatta le a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA). Hascákot januárban szabadlábra helyezték a szlovák Legfelsőbb Bíróság határozata alapján, amelyben a taláros testület a vizsgálati fogság elrendelésének és a büntetőeljárás megindításának jogosultságát is megkérdőjelezte.
Forrás: MTI; Fotó: SITA/Jozef Jakubèo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS