A brazil egészségügyi hatóság (Anvisa) egyelőre nem hagyta jóvá a Szputnyik V orosz vakcina hazai alkalmazását, ezért az ország nem fog belőle importálni a brazil kormányzók kérése ellenére.
Brazília egyike azoknak az országoknak, ahol a legsúlyosabb a koronavírus-járvány okozta helyzet. Ennek oka főképpen egy új, erősen fertőző vírusváltozat megjelenése, a vakcinák lassú és hiányos bevezetése, valamint a kórokozó terjedésének megfékezését segítő korlátozások egyenlőtlensége. Brazíliában a CoronaVac az oltási hadjárat fő vakcinája, amelyet a kínai Sinovac Biotech cég fejlesztett ki, de oltanak az amerikai Pfizer és a német BioNTech cég közös fejlesztésű vakcinájával is. Mindazonáltal kevés az oltóanyag az országban, emiatt a brazil vezetés már az ENSZ-től is kért segítséget.
Az Anvisa öttagú igazgatótanácsa egyhangúlag döntött úgy hétfőn este, hogy nem hagyja jóvá a Szputnyik importját, mert a hivatal szakértői szerint nem áll rendelkezésükre megfelelő információ az oltóanyag biztonságáról, minőségéről, hatékonyságáról, és ez túl nagy kockázatokat rejt magában. A legsúlyosabb érvük, hogy a vektor típusú Szputnyik vakcinában egy adenovírus a genetikai információ szállítója, és ez az Anvisa orvosai szerint súlyos rendellenességeket okozhat.
A Szputnyik V-t a világ számos országában alkalmazzák már, orosz tudósok szerint hatékonysága 97,6 százalékos a koronavírus ellen. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői május 10-én kezdik meg közösen az Európai Gyógyszerügynökséggel (EMA) az orosz Gamaleja intézet által kifejlesztett oltóanyag gyártási eljárásának vizsgálatát, jelenleg a klinikai gyakorlatot ellenőrzik – jegyezte meg a Reuters hírügynökség.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS