Az Országgyűlés kedden döntött: az eddig alapítványi fenntartásba került egyetemekhez augusztus elsejétől csatlakozik a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Testnevelési Egyetem – írta meg a Mandiner.
A lap birtokába jutott lista alapján Debrecenben Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója, volt katasztrófavédelmi dandártábornok töltheti be a kuratórium elnöki tisztségét, a testület tagjai pedig Szilvássy Zoltán rektor, Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei elnöke, Balla György akadémikus, gyermekgyógyász, valamint Győry Kálmán akadémikus, a Debreceni Egyetem korábbi rektora lehet.
A Dunaújvárosi Egyetemen várhatóan Süli János, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter kerül a kuratórium élére; a testület tagja Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos, Palotás Béla, az intézmény professzor emeritusa, főiskolai tanár, Roósz András Széchenyi-díjas kohómérnök, a Miskolci Egyetem tanszékvezető professzora, valamint Pacsay-Tomassich Orsolya, a Magyar Diplomáciai Akadémiáért és a Stipendium Hungaricum Programért felelős államtitkár lesz.
A Pécsi Tudományegyetemen a következőképpen alakulhat a névsor: a kuratórium elnökének Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárt javasolják; a testületbe Mikes Éva Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Pécs korábbi alpolgármestere, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Decsi István, az egyetem kancellárja és Rappai Gábor, az intézmény Közgazdaságtan és Ökonometria Intézetének intézetigazgatója kerülhet.
Szegeden Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem prorektora, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője vezetheti a kuratóriumot, amelynek további tagjai Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter, a Fidesz EP-képviselője, Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa, volt egészségügyi államtitkár, Hegedűs Éva, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Lantos Csaba, a Lantos Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója és tulajdonosa lehetnek.
A Semmelweis Egyetemen Orbán Gábort, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatóját javasolják elnöknek, a kuratórium tagjai pedig Merkely Béla rektor, Szócska Miklós, a Semmelweis intézetigazgatója, korábbi egészségügyi államtitkár, Gloviczki Péter, az egyesült államokbeli Mayo Klinika Érsebészeti Osztályának volt vezető professzora, egyetemi tanár, valamint Bedros J. Róbert, a Szent Imre Kórház főigazgatója, miniszterelnöki főtanácsadó lehet.
A Budapesti Gazdasági Egyetemen a kuratórium élére Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. vezérigazgatója, miniszteri biztos kerülhet, emellett Jellinek Dániel, a Hungarian Real Estate Financing Kft. alapítója, Szécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója és Pintér Katalin, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. ügyvezetője lehet a testület tagja. Az ötödik személy még kérdéses.
A Mandiner úgy tudja, az Óbudai Egyetemen Varga Mihály pénzügyminiszter lehet kuratóriumi elnök, és a testületben foglalhat helyet Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Sinkó Ottó, a Videoton vezérigazgatója, Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, valamint Drozdy Győző, a Telenor Magyarország korábbi vezérigazgató-helyettese.
A Nyíregyházi Egyetemen a névsor az információk szerint így alakul: kuratóriumi elnök Mészáros József, a Barankovics István Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Államkincstár korábbi elnöke. Kuratóriumi tagok: Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese, Bárány László, a Master Good Kft. tulajdonosa és Kovács Barnabás, a Széchenyi Egyetem Budapesti Innovációs és Képzési Központjának vezetője.
A Magyar Táncművészeti Egyetemen Kiss János Kossuth-díjas balettművészt, a Magyar Művészeti Akadémia alelnökét kérhetik fel a kuratórium elnöknek, és a testület tagjai ifj. Harangozó Gyula, a Magyar Nemzeti Balett korábbi igazgatója, Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas táncművész, a Honvéd Együttes ügyvezetője, Bozsik Yvette, a Magyar Táncművészeti Egyetem tanszékvezető professzora, valamint Török Jolán, a Nemzeti Táncszínház alapító igazgatója lehetnek.
A Testnevelési Egyetemen a lap információi szerint egyelőre nem dőlt el, hogy ki kerülhet a kuratórium élére, a testület tagjai azonban már ismertek: Vida József, a Magyar Bankholding Zrt. vezérigazgatója, Mocsai Lajos rektor, Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke és Schmidt Ádám jogász, miniszterelnöki tanácsadó lehetnek.
Az újonnan létrejövő, a szőlészettel-borászattal kiemelten foglalkozó Tokaj-Hegyalja Egyetemen a kuratórium elnöke Stumpf István, a modellváltások koordinálásával megbízott kormánybiztos, volt alkotmánybíró lehet, a testületbe pedig Wáberer György, a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Waberer’s International Nyrt. korábbi társtulajdonosa, Sauska Krisztián, a Sauska Borászat alapítója, Molnár Péter, a Patrícius Borház birtokigazgatója, valamint Bolvári-Takács Gábor, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora kerülhet.
Mint ismert, a modellváltás révén az egyes egyetemek közalapítványi fenntartásba kerülnek, a változástól a kormány alapvetően hatékonyabb gazdálkodást és versenyképesebb intézményeket remél. Az első érintett intézmény a Budapesti Corvinus Egyetem volt. Stumpf István kinevezését követően a Mandinernek arról beszélt, hogy azt a szerkezeti formát keresik, amelyben jobban érvényesül a minőségi teljesítmény. A kormánybiztos akkor azt nyilatkozta: elfogadhatatlan, hogy a nemzetközi porondon látható lemaradásban vannak a magyar egyetemek, ami meghatározza a diplomáink értékét.
Még a prágai, krakkói egyetemek is előttünk járnak ezen a téren. Alapvető elvárás tehát, hogy részben a modellváltás nyomán megnyíló gazdálkodási szabadság révén az egyetemeink ledolgozzák a hátrányt, jobban szerepeljenek a nemzetközi versenyben
– fogalmazta meg elvárásait a politikus.
Forrás: Mandiner; Fotó: Facebook (Budapesti Corvinus Egyetem)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS