Senki nem érti, mi indokolja a Újbudai Bocskai István Általános Iskola által használt egyetlen nagyobb zöldterület értékesítését. Az eladásra szánt zöld rész eladása után csak egy műfüves kispálya és egy betonudvar marad az iskolában tanuló négyszáz diáknak. Többen izgalmas befektetői háttérről is beszéltek a Mandinernek, sőt azt is rebesgetik, hogy egyes LMP-s és MSZP-s képviselők sem feltétlenül hívei a DK-Momentum pusztító politikájának.
Gyors ütemben árusítja ki az ingatlanjait az újbudai önkormányzat. A baloldali vezetésű kerület pályázati aloldalán, ahol jellemzően romos pincehelyiségek, városhatárban lévő kiskertek és alkalmanként bérlakások kapcsán lehetett pályázni, most egyszeriben jókora számban jelentek meg értékesnél értékesebb ingatlanok, szám szerint húsz darab. Olyanok, amelyeknél a pályázati letétösszeg – amely általában tíz-húsz százaléka szokott lenni a becsértéknek – is sok tíz, olykor százmillió forintra is rúg, tehát túlzás nélkül milliárdos összértékkel bírnak, ugyanakkor még a pályázatba való betekintést is százezer forintos díjhoz kötik, ami nem feltétlenül szolgálja a szélesebb nyilvánosság bevonását. Ilyen ingatlan például a korábban fogyatékkal élő fiatalkorúak számára ellátást biztosító, majd kulturális célra pályáztatott villaépület a Gellért-hegy oldalában a Ménesi úton, egy jókora ősfás zöldterület az Ulászló utcában, ahol a környező lakók régóta szeretnének egy kis parkot létesíteni, illetve az előbb említett iskola zöld területe, ahol bográcsozni szoktak a diákok, s az végi ünnepléseket, ballagásokat is ott tartották. A történetnek két pikáns része is van: először is a DK-s László Imre, Újbuda polgármestere a zöldesítés ígéretével nyert választást a kerületben, másrészt az ingatlanok elidegenítésének egy részéről szépen fű alatt, a vészhelyzetre tekintettel saját maga döntött.
Amikor az elvtársak felébrednek
Az iskolai zöldterületre Janikovszky János György (a Móra kiadó tulajdonosa) feni a fogát már régóta. Janikovszkynak az iskola mellett van telke, és már 2010 előtt tervbe volt véve ( természetesen az előző szocialista vezetés rábólintásával), hogy megszerzi az iskola területét. Az elképzelés állítólag az volt, hogy Janikovszky haszonbérbe veszi a telket, ráépíti a Móra Kiadó székházát, majd, miután ebben a formában értelemszerűen senkinek sem kell, immár töredék áron kivásárolja a telket is. A projekt elfogadtatása érdekében állítólag az iskolának ígértek könyvtárszobát az épületben. Aztán bukott a baloldal, és kilenc évre az iskolakert megmenekült. Mostanáig.
Zöld kampány, beton jövő
Érdekes módon a 2019-es kampányban a baloldali jelöltek, mint például Orosz Anna, Újbuda köznevelésért és városfejlesztésért felelős alpolgármestere, Momentum-alelnök még hitt a jövőt felvirágoztató környezetvédelmi politikának. László Imre polgármester ugyancsak hangoztatta anno, hogy Újbuda megtelt. Most a Mandiner hiába kereste az egykor oly lelkes zöldpárti, baloldali vezetőket, senki nem kívánt nyilatkozni a témában. Egy biztos, a helyiek nem lelkesednek az iskolakert eladásáért, ezért online petíció is indult a kiárusítás ellen, Újbuda progresszív vezetése pedig most bizonyíthat, mennyit is ér számukra a valódi demokrácia.
Forrás: Mandiner, Fotó: PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS